Manhattan 65K



Olyan csúnya név, nem? Mindig hiányolom a számos lakkoknál a neveket, olyan személytelen, semmitmondó. De a lakk maga annál szebb. Pár manikűrnek közreműködője volt ( itt és itt), gondoltam megérdemel annyit, hogy önmagában is bemutassam.
Még talán tavasszal sikerült beszereznem, mikor a Dm-ben bizonyos számú pontért fekete kis csomagocskát lehetett kiváltani, amiben volt lakk, meg minden mi jó, én kettőt is kiváltottam, az egyikben lapult ez a szépség.
Egy nagyon szép bogyószínű lakkról van szó, ami fényviszonytól függően lesz bordós vagy lilás árnyalatú. Nekem sajnos a lilát nagyon nehezen sikerült előcsalogatni, és csak a legvégén :) Közepes a száradási ideje, bár kivételesen volt türelmem végigülni, olyan jó ott ülni a kis sarkomban :D
És mutatom a lakkot (a legvégén dobtam rá egy matt fedőlakkot, azt hittem sikerül lemattítani, de háhá, nem.)




Ezen rózsaszínesnek tűnik, ezt már nem is tudom, hogy hoztam össze :D:D


Ez pedig a kedvenc képem, meg a kedvenc függönyöm (na jó, nem, de az első, ami végre felkerült a nyavajás csálé karnisunkra :D)


Itt pedig végre lilás színében is pompázik, a fény nem a lilaság barátja, árnyék kell hozzá, de olyan szépen sütött a nap, bolond voltam elsőre árnyékban fényképezni :D

Remélem ,tetszik :)
üdv, Ciska.

ui.: már megtaláljátok a blogot facebook-on is :)

3 megjegyzés

  1. Nagyon szép! Imádom az ilyen lilás/bordós lakkokat őszre :)
    Légyszi nézz be a blogunkra és ha tetszik kövess minket :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszik, igen, ez tökéletes őszi szín :)
      a blogotokat pedig mindjárt meglesem :)

      Törlés
  2. Tökéletes színe van, őszre/télre nélkülözhetetlen :)) tetszik :) (szép a gyűrűd :3 )

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.