Március kedvencei

A mostani bejegyzésben csak és kizárólag lakkokat tettem, a sminkkészletemből nem igazán tudnék most olyat mutatni (ami nem volt, vagy újdonság lenne, de imádom, vagy régen használtam, de újra felfedeztem).


A lakkok viszont nem újdonságok a blogon, mindegyikkel találkozhattatok azok közül, amik most itt szerepelni fognak, mindegyikhez odalinkelem az adott bejegyzést is :)
Két kis csoportra osztottam a lakkokat, lássuk is:

Az első csoportba a sand lakkok kerültek, eléggé odavagyok értük (legalábbis ezekért, mert amúgy maguk a sand lakkok felé kicsit megcsappant a lelkesedésem).
 Balról jobbra:
*Manhattan Sugar Effect 3 Coral glaze
*Essence Sparkle Sand effect 182 hello rosy
*Manhattan Sugar Effect 2 Give me sparkle

A Coral glaze nyáron (is) tökéletes lesz, a hello rosy-ból már elég sok fogyott (látszik is a képen, az essence felirat alatt tartok :D), a Give me sparkle meg hát amolyan Jolly Joker, amikor nincs kedvem színekhez, de valamit felkennék. Nem szárad rettentő gyorsan, sőt, de ennek ellenére imádom. Mindhármat.

A második kis csoport pedig vegyesre sikeredett, de leginkább színesre :)
Balról jobbra szintén:

A Disco pink külön öröm számomra, mert a másik két MF lakkom sajnos nem lopta be magát még fele ennyire sem a szívembe, de ez. Úristen :) A Minnie style még mindig hatalmas favorit (mit még, mindig az lesz :D), az egyik legimádnivalóbb glitteres lakkom. A hello spring! színét imádom, ha választanom kéne, hogy melyik zöld lakkom tartanám meg, esélyes lenne erre a címre. :) A Moyra Gel look lakkokat nagyon eltalálták, jó, a barnám most eléggé háttérbe szorult, de ez a lila, annyira gyönyörű és kellemes, és gyorsan szárad, és ahj. :D


A hónap harmadik legolvasottabb bejegyzése a Disney kihívás Mulan része. Sajnálom, hogy nem minden hercegnőt tudok a körmeimre varázsolni, vagy idő, vagy kedv, vagy pedig ihlet hiánya az ok. Ennek ellenére a Mulanos manikűr elkészítését nagyon élveztem, és nagyon tetszik is a végeredmény. :)

A második a legelső márciusi haulos bejegyzés lett, azt vettem észre, hogy ezek minden hónapban nagy olvasottságot érnek el. :)

Az első helyet (legnagyobb meglepetésemre) az Essence XXXL Longlasting lipgloss Matt effect szájfényről szóló poszt nyerte el. Nagy ritkán szoktam sminktermékekről "tesztet" írni, így örülök, hogy egy nemlakkos bejegyzéssel sikerült a figyelmeteket leginkább felkeltenem :)

Köszönöm:)



Nos, hát ők voltak ebben a hónapban a kedvenceim. Azt már most garantálni tudom, hogy áprilisban mások is kerülnek ide, és nem csak lakkok, az oka pedig az, hogy születésnapom lesz majd a hónapban és tervezem magam "meglepni" jópár aprósággal :D

4 megjegyzés

  1. A Hello Rosy nálam is nagyon kedvenc volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is csodálom, nagyon jól sikerült lakkocska. (:

      Törlés
  2. Ezerszer fogdostam a kezembe a Manhattan homokjait, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy megvegyem. Nem is tudom miért :|

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hááát nem tudom, hogy miért :D Én nagyon szeretem őket, a bordó is egészen tetszik, de őt még nem szereztem be :D Majd egyszer. De ha egyszer mégiscsak megvennéd valamelyiket (mindet), akkor kíváncsi leszek a véleményedre :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.