China Glaze | Sunday Funday _ I'm a go glitter

Éééés itt is az első két lakk a Naillandes rendelésből. Azért őket választottam, elsőnek, mert a glitteres lakkot szerették volna páran látni (persze a kékre is érkezett komment), de a glitterest mindenféleképp a Sunday Funday-re szerettem volna először felkenni. :)




A Sunday Fundayről:
A lakk a szokásos, 14 ml-es mennyiség. A kupak nekem teljesen kézreáll, és az ecset is használható a vékonysága ellenére. Az állaga nekem most túl folyós, ügyelni kell, hogy keveset vegyünk fel, és ne folyassuk szanaszét a bőrünkre felkenés közben. Terelgetni kell. A színe nagyon tetszik, igazi vidám tavaszi kék.

Az I'm a go glitter!-ről:
Átlátszó alapban rengeteg rózsaszín, kék, és halványsárga glitter, a kék és sárga a nagyobb, míg a rózsaszínek picibbek (és többen is vannak :D) Az ő alapja nem folyós. A képeken majd két rétegnyi glittert láthattok, picit trükközni kell vele, először kicsit megrázogattam az üveget, meg fejre állítottam, és így biztosan jut elég glitter az ecset közelébe (amúgy is jutna biztosan, de picit halászni kell, mert legfőképp a rózsaszín glitterek tapadnak az ecsetre.

És íme a manikűr:

Ilyen az, mikor utólag veszed észre, hogy teljesen homályos, de már nem ő van a körmeiden :D



Nektek hogy tetszik? 

31 megjegyzés

  1. A kék lakk meseszép *-* a fedőlakk is nagyon nagyon tetszik, abszolút nyári darab, még sok más színnel szeretném látni: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Igyekszem majd sok-sok alappal készíteni róla képet, meg bejegyzést :)

      Törlés
  2. Nagyon szép mindkét lakk! Hasonló kék színem fogyott el nekem, így most csak irigyelni tudlak,mert csodás :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Szerintem is szép a kék, bár elsőre kicsit unalmasnak tartottam, de felkenve nagyon bejön :)

      Törlés
  3. hu ez a fedőlakk nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű színe van a kék lakknak, és bár én nem igazán szeretem a glitteres fedőket, de ez tetszik, olyan, mintha pöttyös lenne a körmöd :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, most, hogy rápillantottam a képekre, nekem is olyan, mintha pöttyös lenne :D (lehet kipróbálom majd az effajta sokszínes pöttyözést :D)

      Törlés
  5. A glitteres csodás, a kék pedig nem semmi! Nem biztos, hogy bevállalnám :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira nem egy vad darab szerintem, sőt :D Persze kinek hogy :)

      Törlés
  6. a kék is tetszik, és nagyon szép ez a fedőlakk!!! :) olyan mint a konfetti :D :D nagyon tetszik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) A glitteres nagyon a szívembe lopta magát, elképzelhető, hogy a későbbiekben rendelek még a többiből is. :D

      Törlés
  7. Gyönyörű ez a két lakk, nagyon tetszik KELL :D :D :*

    VálaszTörlés
  8. Kék...kék...kék...de amúgy fantasztikus mindkettő! :D főleg a fedőlakk, eszméletlen :D:D:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utóbbi pár kékemet nem én választottam, ez lehet a mentségem :D

      Törlés
  9. Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, és ne haragudj, hogy instán elfelejtettem reagálni. :/ (mostanában átsiklok dolgok felett, borzasztó szétszórt lettem...:( )

      Törlés
  10. Válaszok
    1. Jó lenne, ha minden színhez kiadnának egy saját glitterest :D

      Törlés
  11. Gyönyörű mindkét darab, nagyon jól néznek ki együtt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Örülök, hogy tetszenek :) Remélem, több lakkhoz is menni fog a glitteres :)

      Törlés
  12. Mindkét lakk szép, jól mutatnak együtt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Köszi, jó látni/olvasni, hogy nem választottam rosszul :)

      Törlés
  13. Instán is hullámoztam már érte, de most itt is kell! Ahogy ez a topper is, a karácsonyi CG után nem hittem, h egy ennyire hasonlóért ver majd hevesebben a szívem, de mégis... ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Örülök, hogy ennyire tetszenek :) Néha meglepi az ember lányát, hogy mi mindenért képes "rajongani", nem? :D

      Törlés
    2. sokadszorra filózom azon, h ez vajon teljesen más színen is ennyire tetszene?! remélem, még mutogatsz vele pár alternatívát és kiderül! ;)

      Törlés
    3. Na akkor igyekszem összehozni azt a bejegyzést :D

      Törlés
    4. :D köszi előre is, jófejség! ;)

      Törlés
    5. már ígértem feljebb egy ilyen bejegyzést, csak az a fránya lustaság ne lenne...:D de holnap összehozom és jövő héten kikerül :)

      Törlés
  14. Tökéletes ez a két lakk együtt! Meseszép, nagyon eltaláltad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Örülök, hogy tetszik a kombináció :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.