2014. május 11., vasárnap

piCture pOlish | hope

Szóval. Be kell vallanom, hogy imádom ezt a lakkot, nem érdekel, hogy épp lelőttem a poént. Csodálatos, felülmúlta minden REMÉNYemet (haha).

Mikor kibontottam a dobozt, az első, ami szembetűnő volt, hogy milyen pici. Pedig nem, de a China Glaze lakkok mellett nem tűnik nagynak egyáltalán. 11 ml csoda. Még sosem éreztem így (sajnálom, Minnie lakkok és A-England _ persze a Her rose adagio még mindig kell_...)


Számomra kicsit folyós, az ecsete teljesen használható, bár nem a kedvencem, megszoktam a lekerekítetteket, azokkal könnyebben is bánok, de azért keveset bénáztam csak ezzel :)

Maga a lakk... Mély kékes-zöldes alapban megannyi holo csillám és elvétve itt-ott kék hexagon glitterek, szerintem az ő mennyiségük pont jó, se nem túl sok, de azért nem is kevés. Először picit kételkedtem, hogy fedni fog-e majd két rétegben, de már akár egy vastagabb réteg is szuper fedést tud produkálni, úgyhogy.... :)





Végül egy vakus kép. Olyan, mintha az óceán és a bennük úszkáló rengeteg szépséges színes hal/korall/buborék megjelenne a körmeimen. Elég hülye hasonlat, tudom, de olyan gyönyörű...


Nem is kell kérdeznem szerintem, de vélemény lányok? :)

ui: délutánra beidőzítettem még egy bejegyzést, tele színekkel :)

26 megjegyzés :

  1. Gyönyörű *-* A Hope és az Electric Dream között vaciláltam, az utóbbit jött velem, mert hát mégis rózsaszín: ) de ez is egyszer a birtokomban lesz tuti: )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is gondoltam azon, hogy kerüljön-e rózsaszín a rendelésembe, végül lebeszéltem magam (de persze bepótoltam :D), viszont a Hope-ról nem akartam lemondani :D Örülök, hogy tetszik :)

      Törlés
  2. Csodás! *.* Nem tudom, hogy én mikor juthatok hozzá egyhez, de remélem, hogy nem kell sokat várnom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szorítok, hogy minél előbb a tiéd lehessen :)

      Törlés
  3. Jó választás volt, nekem ez volt az első színem a pp körömlakkok közül, és imádom ezt a gyönyörű színt! :)
    Nagyon jól áll:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Akkor nem csak nekem Ő az első :D (ami mondjuk érthető, mert igencsak különleges :)

      Törlés
  4. Te jó ég, ez valami mesés! :O Legközelebb én is megrendelem, csodás színe van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megértem, hogy így érzel :) Ha majd megrendeled, kíváncsi leszek a véleményedre :) (pár gondolom akkor sem fog változni :D _legalábbis magamból kiindulva_ :D)

      Törlés
  5. Elképesztően gyönyörű*-* Mint ahogy az összes társa is, sajnálom hogy ilyen húzós az áruk :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nem az áruk a legcsábítóbb ezekben a lakkokban, de úgy gondolom, hogy különlegesebb alkalmakkor 1-1 belefér. Persze ez az én véleményem, meg nekem így megoldható, hogy nem eszetlenül rendelgetem őket (nem győzném anyagilag), hanem mondjuk szülinapra, valamilyen ünnepre, vagy páromtól ajándékba (:D )... :) De mondjuk én igyekszem is megállni, hogy olcsó, kevésbé jó lakkokat vegyek (tudom, ami olcsó, az nem feltétlenül rossz), és inkább gyűjteni egy drágábbra :)

      Törlés
  6. Na, most kísértésbe vittél! Pedig az eddig látott swatchok alapján meg voltam győződve, hogy ez a sötétkék nekem biztosan nem kell. De annyira jók lettek a képeid, hogy most már gondolkodós...ez is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azta, köszönöm, ez igazán jólesik, hogy az én képeim után gondolod úgy, hogy ez bizony kell :D Igen, amúgy én minden kékkel (lakkal :D) így vagyok, hogy nem kell, egyáltalán nem, aztán a sokadik swatch belefészkeli magát a fejembe, és addig nem nyugszom, amíg az enyém nem lesz a lakk :D:D

      Törlés
  7. Hát meg kell hagyni a PP is tud valamit a körömlakkokról...

    VálaszTörlés
  8. ez valami csodálatosan gyönyörű :)

    VálaszTörlés
  9. Válaszok
    1. igen-igen, úgyhogy biztos nem ő az utolsó PP lakkom :)

      Törlés
  10. Annyira örülök, hogy Neked is ennyire tetszik! ^^ Én is imádom, teljesen beleszerettem már az első alkalommal, amikor kipróbáltam, pedig úgy kellett Madlennek "rábeszélnie", mert eleinte nem tűnt annyira izgalmasnak. Most viszont már szerelem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokat gondolkodtam azon, hogy ő legyen-e vagy a Badass, de párom úgy döntött, hogy inkább a kék, de mindig bízom a döntésében, és most sem csalódtam :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)