2014. július 4., péntek

Gigantikus júliusi haul és a pihi...


Terveim ellenére mégis csak sikerült pár dolgot vennem (megint...), sőt olyan is becsúszott, amit nem is akartam venni :D Összességében ez ilyen hónap eleji haul, remélem, ebay-ről rendelt termékekről is tudok majd ebben a hónapban bejegyzést írni (ha minden ideér), viszont, amint ez a bejegyzés kikerül, a blog bizony szabira megy :)
Azt, hogy mennyi időre, fogalmam sincs, viszont szükségem van egy kis nyugalomra. Az utóbbi időben történt a családommal és velem pár rossz dolog, és igyekszem ezeket csendben feldolgozni.

Na de kezdem is a kapott és vásárolt termékek bemutatását (termékbemutató haha).
Kezdeném azokkal, amiket Elenitől kaptam a találkozásunk alkalmával. A 2 Lovely Rio-t magamtól nem vettem volna meg amúgy, aztán végül úgy alakult, hogy a rózsaszínest amikor hazaértem, ki is próbáltam, és majd' három napig csillogott a körmeimen, úgyhogy ez egy szép barátság kezdete :) A zöldet és az essence rózsaszínt még nem próbáltam, de igyekszem majd :) Amúgyis szeretem a rózsaszín lakkokat, úgyhogy biztos hamarosan a körmeimre kerül :)
A körömmatricát még egy sheinside-os rendelés alkalmával szereztem be, összesen 10 ív (nyertem amúgy Gabifrizuráinál egy kupont, azáltal jött létre a rendelés), igyekszem letesztelni, hogy milyen :) A Catrice ezüst holo, az OPI Taupe-less Beach és a tattoo penek még a tegnapi Mülleres bevásárlásom során kerültek hozzám. A Moyra Bubble gum világos rózsaszín lakkját pedig még hétfőn sikerült beszereznem. Az Eveline körömerősítőt először Eleninél próbáltam, végül úgy gondoltam, adok neki hosszú távon is esélyt, remélem segít :)


A 3 Catrice terméket a leárazás alkalmával vettem, a Prime and fine porpúdert és az Ultimate Shine rúzst a Rossmannban 699 Ft-ért, a Pure Shine lip balmot pedig a Müllerben 50%-os kedvezménnyel. (az ajakkencéket láthatjátok rajtam instán)
Hullámcsatra mindig szükség van, legalábbis nálam fogyóeszköz, így muszáj volt az eurós boltban kicsit feltankolnom belőle.
A Colgate fogkrémre kíváncsi leszek, nagy reményt persze nem fűzök hozzá, de hátha... :) Az Isana tusfürdő pedig az illata miatt került a kosaramba, nagyon tetszik a narancs illata benne :)



És a hónap legnagyobb vétele, amin ezentúl a blogos bejegyzések is készülnek majd, az én drágaszágom: (és amire két hónapig gyűjtöttem...) egy ASUS notebook, teljes nevén: Asus X551MA-SX018D  
  Ő az én elsőm, persze R. is fogja használni, de nem annyit, mint én. Háhá :D Egyáltalán nem felvágásként szeretném ezt nektek megmutatni, egyszerűen szeretném veletek megosztani az örömöm, úgyhogy ha zavar valakit, kitörlöm a bejegyzésből, csak szóljatok.

A végére pedig egy kis nyálcsorgatás...
Mindkettőnk születésnapja tavasszal volt, de egyikünknek sem volt tortája. Így végül MA (jó, hogy nem ősszel... :D) rászántam arra magam, hogy elmentem a sütishez pár sütiért, köztük Dobos-szeletért, mert párom odavan érte :) (és egy süti már hiányzik, mármint nem a képről, ott még ottvan mindkét gyümölcskosárka...:D)


És ezennel el is küldöm a blogot szabadságra, persze facebook-on igyekszem továbbra is aktív (mihez képest) maradni, meg instagram-ra is teszek majd fel pár képet biztosan :)

16 megjegyzés :

  1. ne már....mindenki szabira megy? :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem muszáj. Úgy érzem, hogy nem tudok kellő mértékben jelen lenni most a blogon, és lehet, hogy csak pár nap az egész, de lehet, hogy egy hét vagy több. Nem jó dolgok történnek mostanában túlnyomórészt, és ez sajnos kihat mindenre, így a blogra is. :/

      Törlés
    2. Most is ilyen korszakom élem. sok minden ezer gondom van,néha tényleg a blogra sincs kedvem meg időm sem.
      viszont szeretek lakkozni kell a kicsi plusz ahhoz,hogy ne legyen minden nap szürke és unalmas,ez azért nagyban besegít... de ölelés,és kitartás :) én sajnálnám,ha nem írnál többet....

      Törlés
    3. Eszembe sem jutott, hogy abbahagyjam :) Egyszerűen kell egy kis pihenés külsőleg, és most inkább a belsőmre koncentrálok. :) De nem lesz nagy pihi, nem fél évre gondoltam :D Csak egy kis erőgyűjtés :D

      Törlés
  2. Hűű, nagyon klassz a laptop! :) És kitartást kívánok mindenkinek a családban!

    VálaszTörlés
  3. Mennyi szép holmi :) Azok a sütik nagyon guszták :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igen, nehéz kibírni, hogy ne egyem meg mindet, amíg R. hazaér :D

      Törlés
  4. Nagyon sok kitartást kívánok, bármiről is legyen szó!!! Jajj, amúgy úgy felidegesítettem ma magam.. tudod instán irogattunk a Catrice lip balm-mal kapcsolatban, el is mentem ma a Müller-be és az összes kivolt próbálgatva.. okay, tudom, hogy nincs teszter, de azért ne nyúlkáljanak már bele mindbe.. :/ Ezért vettem egy teljes árasat, de holnap még megnézem a Rosziban, hátha maradt ép darab. :/ Úgy utálom az ilyet.. :/ A lapit imádni fogod, szerintem az Asus verhetetlen! :) Nekünk is Asus lapink van, sőt, még a tabim is Asus és még nem kellett egyiket sem szervízbe vinni soha! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :)
      Én a Manhattan ugyanilyen ajakkencéivel jártam így, láttam az akciós kosárkában régebben és tökre megörültem, hogy na majd most veszek egyet, de mintha mindből kiharaptak volna egy darabot, undorító... Úgyhogy tudom mit érzel ezzel kapcsolatban, hihetetlen, hogy az emberek mennyire nincsenek tisztelettel senki felé... Viszont a teljes árasokból is vannak jó színek, lehet, hogy majd egyre beruházok :D Érdemes amúgy a Rossmannba is körülnézni tényleg, hátha :)
      Egyszer régebben használtam ASUS-t, bár az nem az enyém volt, de szerettem :D Ezért is választottam most is ezt :)

      Törlés
  5. Azok a sütik!!! Nekem is nemrég lett új laptopom, így tudom, mekkora öröm ez. Használd egészséggel :-)

    VálaszTörlés
  6. Kitartás, és várunk vissza! Gratula a géphez, nekem is Asus-om van és imádom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)
      Igyekeztem olyat választani, ami a legtöbb igényemnek megfelel (köztük az ára... :D), szerintem jó barátságban leszünk és remélhetőleg elég sokáig :)

      Törlés
  7. Micsoda szép kis szerzemények :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)