piCture pOlish | Minty

A sztori igencsak rövid. Megtetszett, Naillandbe megérkezett a kollekció, másnap megrendelte R., végül tegnap ideért. Azt hiszem, ez volt a leggyorsabb lakkrendelésünk a történelem folyamán. :D
Szóval, ő Minty:
A lakk megálmodója a La paillette frondeuse blog írója. Sajnos franciául nem nagyon tudok, annak ellenére, hogy 3 évig tanultam, viszont nagy segítség, hogy angolul is ír, így nem csak a képi látványra hagyatkozhatunk (annak, aki tud franciául _is_, ez mindegy :D). Nagyon szuper manikűröket alkot, szerintem kukkantsatok be hozzá! :)

Magáról a lakkról:
 Igazán cuki ez a lakk, de tényleg, akkor is ez volt az első, amit gondoltam, mikor kibontottam a csomagot, pedig még el sem olvastam rajta a feliratot :D Egy ideje vadászom a tökéletes menta lakkot, azt hiszem, megtaláltam, csak egy kis extrával :D


Imádom a PP lakkok ecsetét, az egyik kedvencem. Szuper könnyű vele lakkozni. A lakk 3 vékony rétegben látható a körmömön, 2 még kissé foltos volt, néhol hiányos, de a harmadik réteg tökéletesen orvosolta a dolgot. A száradása átlagos, és nem lesz különösebben fényes a végeredmény - bár van, ahol annak tűnik. De szerintem nem is kell, hogy az legyen, ez így pont jó, teljesen cukorkás. :D


A 3 réteg felvitelével került ennyi glitter a körmeimre. Szerintem ez pont jó mennyiség. Egy kicsit rázogatni kell az üveget (vagy fejre állítani), mert a glitterek leginkább az üveg alsó részében találhatóak. Tetszik a színválasztás, nekem eszembe nem jutott volna rózsaszínt rakni egy menta alapba. Az alapban van még sok apró csillám, amik leginkább valamilyen fénynél (lámpa, vaku, napsütés) bukkannak elő a körmökön és üvegben egyaránt.





Igazából nekem erről a lakkról a tél-tavasz-nyár egy különös keveréke jut eszembe, ahol virágoznak a fák, a strandon buli van és hideg. Jó, ez így most biztos hülyeségnek hangzik, de annyira érzem mindhárom évszakot ebben a lakkban...

Összességében imádom! :) Nagyon szuper lakk, és mindenkinek csak ajánlani tudom :)
Neked hogy tetszik? :)

39 megjegyzés

  1. Renin is nagyon tetszett, rajtad is baromi jól mutat :)
    Én hamarosan a Ciánnal jövök :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából a Cyan meg eközött döntött R, és a Minty nyert, de az is nagyon tetszik :D

      Törlés
  2. Nekem tetszik a zöld-pink párosítás, nagyon üde virágos, tavaszi hatása van, semmi hideg :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy a hideget szerintem az alig látható csillámok miatt érzem, de maga a menta szín sem a legmelegebb számomra :)

      Törlés
  3. Ajj, nagyon tetszik, olyan aranyos és CUKI :D Sajnos rajtam valószínűleg bután mutatna, legalábbis én úgy érezném :( Nekem a Never Nude tetszett meg, de arról alig láttam képet :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, cuki :D Miért mutatna bután? :O A Never nude nekem annyira nem tetszik, olyan furi kombináció lett :/

      Törlés
    2. Mert rajtam bután mutatnak az ilyen kis aranyos dolgok :D

      Törlés
    3. Hát ezt nem tudom elképzelni :D Mármint értem, hogy hogyan érted, de valahogy nem tudom... :D Na mindegy :D

      Törlés
    4. Közben néztem új képeket a Never Nude-ról, és így már nekem sem tetszik; ha mattak lennének a glitterek, és nem lenne gyöngyházszerű az alapja, akkor jó lenne :D

      Törlés
    5. Nekem a színválasztás nem tetszik :D

      Törlés
    6. Na nekem az pont tetszik, mert ugye nude (amit én amúgy nem szeretek), de mégsem annyira, mert ott vannak a pötyikék :D

      Törlés
    7. Igazából az alapkoncepció nem rossz, de valami nude-dal harmonizáló pötyiket tettek volna inkább bele :D Persze nem tetszhet mindkettőnknek ugyanaz :D

      Törlés
  4. Nyamika! :) Ez volt az egyetlen saját beszerzés az új kollekcióból és már másnap reggel fel is kentem. Engem is a tökéletes menta árnyalat levadászása hajtott :P
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  5. well ... Google trad don't understand hungarian so much ^^ but i could read that you like it and that make me sooooooooooo happy :D thank you for this beautiful swatch !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. The translator programs aren't perfect unfortunately, but yes, I really love this polish! :) Really makes me so glad you commented here :)

      Törlés
  6. nekem nagyon tetszik ez a lakk,amit kiszúrtam egyből,a pinkes csillámok benne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, érdekes és egyben mutatós párost alkotnak a menta színnel :)

      Törlés
  7. Nagyon tetszik, és láttam instán, hogy te voltál az első!! :) Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igazából az első, akin látta a csajszi :D De jó érzés :3

      Törlés
    2. Ja, igen, úgy értettem. :)

      Törlés
  8. Nagyon szép ez a lakk, és nagyon jól mutat a körmeiden! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Végre láthatom napfényben is, a csillámokkal együtt :D

      Törlés
  9. Nagyon cuki ez a lakk *-* nekem is a cukorkák jutnak róla eszembe...mellesleg imádom a menta színt, úgyhogy fel is került a PP kívánságlistámra :D

    VálaszTörlés
  10. Úúúúú, de szééééééép *-*

    VálaszTörlés
  11. Ez nem az én lakkom semmilyen szempontból, de rajtad viszont nagyon is tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :)) Én nagyon szeretem az ilyen bolondos lakkokat :)

      Törlés
  12. Renin láttam én is ezt a lakkot és habár nem vagyok menta fanatikus, ez még nekem is tetszett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem vagyok oda annyira a menta lakkokért, csak akartam már egy igazi menta lakkot :D Örülök, hogy neked is tetszik :))

      Törlés
  13. szuper, nagyon tetszik, jól áll neked. :)

    VálaszTörlés
  14. :D Azért örülök, hogy tetszik :)

    VálaszTörlés
  15. Nagyon tavaszias lakkocska, jó kis napsütéses kedve lesz tőle a szemlélődőnek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, alig várom már, hogy végre végérvényesen is tavasz legyen és lehessen felkenni mindenféle csodálatos lakkot :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.