Miss Sporty | Crush on you 065

A mai bejegyzés főszereplője egy viszonylag új (?) lakk, a MS Crush on you homokhatású lakkjainak rózsaszín tagja, ami a 065 nevet viseli.

 Nemrég barátnőmmel a DM-ben jártunk, akkor lettem figyelmes a Miss Sporty állványon új lakkokra. Volt Funtasy névre hallgató holografikus lakk (aminek konkrétan szerintem köze nincs a holo lakkokhoz...), és új Crush on you lakkok, amik közül nekem ezen a csini rózsaszínen akadt meg a szemem. Van rózsaszín homoklakkom, de nem ilyen, tényleg nem :)

A képek készítéséhez másodszorra kentem fel a lakkot, előzőleg már használtam egyszer, azért hiányzik ennyi az üvegből. Konkrétan a két felkenés után nálam negyede hiányzik már, úgyhogy lehet, hogy nem tart sokáig, vagy ha azt akarom, hogy mégis, akkor meg ritkán kerül majd elő...


Először vékony rétegekben használtam, ehhez 5, igen, öt réteget kellett felkennem. Nem voltam túlzottan boldog, de legalább értitek, hogy miért fogyott ennyire. A második felkenésnél már vastag rétegeket kentem, és ebből kellett 3, hogy ne látszódjanak át túlzottan a körömvégek.

A száradása inkább lassú, mint normál, köszönhetően vagy a sok, vagy a vastag rétegeknek...

Persze ha már homoklakk, akkor az érdességét sem hagyhatom figyelmen kívül. Nagyon enyhén érdes, igazából az igazi durva szemcsés homoklakkokhoz semmi köze, inkább olyan kellemes, simogatós lakk :) Viszont arra vigyázni kell, hogy a körmök végéről ne lógjon le szemcse, mert az bizony harisnyaszaggató tud lenni :)

Összességében, nem túl gyakran fogom majd használni, de nem mondom, hogy dugdosni fogom, mert a színe pedig nagyon tetszik, kellemes rózsaszín, kevés arany fénnyel, és napfényben (és lámpánál) még színesen csillogó glittereket is láthatunk :)

Nektek hogy tetszik? :)

33 megjegyzés

  1. Szép! Kár, hogy öt réteges. De aki megveszi, legalább majd elmondhatja magáról, hogy teljesen elhasznált egy üveg lakkot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rövid körömnél akár 2 is elég lehet, és úgy nem fogy gyorsan, de hosszúnál szerintem esztétikusabb, ha befedi rendesen a körmöt :)

      Törlés
  2. Köszi a tesztet, hasznos volt! Ez részemről most marad a polcon, bár a színe tényleg szép.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán nincs mit! Úgy emlékszem, a Moyránál van hasonló, csak jobb fedéssel :)

      Törlés
    2. Az essence-nek is van egy hasonló homoklakkja 182 hello rosy árnyalatban, az nekem nagyon bevált, de már csak kiárúsításban lehet megvenni.

      Törlés
    3. Hát lehet, hogy már ott sem nagyon, legalábbis félénk, de egyébként megvan, köszi :)

      Törlés
  3. Nekem ez nem is a Moyrára hasonlít, hanem az Essence eperturmixára. A Moyra kicsit arany hatású nem? A Sugar Sandben meg nincs sötétebb darab. Nekem annyira nem jön be, talán meg az Essence nagyon hasonlít rá és az megvan. A Miss Sporty üvegek tényleg kihívást jelentenek, ha már a felénél tart az ember, nehéz kinyerni az anyagot, döntögetni kell az üveget.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, szerintem ez egyaltalán nem hasonlít az Essence -re, az egy tömény eperturmix, ez meg kis halovány rózsaszín arany csillogással :D Inkább a Moyra kistestvére lehetne.

      Törlés
    2. Felnagyítottam a képet, tényleg aranyos :)

      Törlés
  4. Tetszik!
    ...és kíváncsi vagyok a többi színre is, azt hiszem, én is elmegyek a DM-be. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A másik két COY annyira nem volt izgalmas szerintem, ez sem különösebben, de szép :D A Funtasy lakkok meg szerintem még szépnek se nevezhetőek... :D

      Törlés
  5. Nekem nagyon tetszik! Többek között ezt hozta nekem a Télapó, még nem próbáltam ki, de szerencsére tetszik a Te körmeiden! :) Sajnálom, hogy nem lesz blogsale, én írtam instagramon is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Amúgy nem csak lakkoktól válok meg nehezen, hanem úgy általában mindentől :)
      Kíváncsi leszek a véleményedre, ha felkented :)

      Törlés
  6. Szép, bár szerintem van egy ezzel 100%-ig megegyező essence colour&go-m (182 hello rosy), bár lehet, hogy a MS rózsaszínesebb... mondjuk a Moyrára is hasonlít. :D A neten keresgélve viszont egyik swatch sem győzött meg az újdonságokról, szerintem nem veszek sem a Crush On You, sem a Funtasy kollekcióból sem... :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hello rosy nem ilyen,az teljesen tömör piszkos rózsaszín :) Ez a MS inkább a Moyra rózsaszín sand lakkjának a halovány mása :)
      Amúgy nem tudom miért, de nem szimpatizálok a MS lakkokkal, ez is csak a véletlen folytán jött el velem :D

      Törlés
  7. Nekem ez valahogy most nem, pedig ritkán mondok ilyet egy lakkra. Viszont a Crush on you-ból megvan a 061 barnás-bordós, az csak két réteges. Próbáld ki, abban nem fogsz csalódni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az annyira nem tetszik, meg ami volt a Manhattannek, az sem :/ Számomra olyan semmilyen :)

      Törlés
  8. Nem csak te nem tudtál az új lakkokról, én sem. O.o
    Nagyon csini kis lakk ez, bár ez az 5 réteg.. :S Viszont tényleg érdekes a kombináció, ami a lakkban találkozik. Esetleg egy-egy körmödre felkenve, más lakkok társaságával élvezheted, akkor nem fog olyan gyorsan fogyni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Másnap már láttam a MS facebook oldalán képet róluk, de pl. a képen lévő holo-knak semmi köze a valósághoz :)

      Törlés
  9. Szép színe van, később megyek Tescoba, majd megnézem őket, bár a holo lakkokról látott kép -ugyancsak a MS Fb oldalán- gyanúsan szép volt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem a kép nagyon csalóka :D Legalábbis nekem élőben egyáltalán nem olyannak tűnt, mint amilyennek utólag képen láttam :D

      Törlés
  10. szerintem a Moyra homoklakkjának pont ilyen rózsaszín árnyalata van. :D és az csak 2 réteges. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, olyan :) Bár én azt valamiért nem vettem meg, de hogy miért nem.. :D

      Törlés
  11. Nekem megvan a szürke/fekete Crush on you, imádom, nagyon gyorsan szárad, két réteg is bőven elég belőle, és nagyon lassan kopik :o 062-es az árnyalat neve, én ebben nem csalódtam :3 A blogomon vannak róla képek, ha esetleg érdekel :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem feketém a Manhattantől van, ha jól emlékszem, utána adta ki a MS is a három tök ugyanolyan színű sand lakkját, így azokat már feleslegesnek tartottam nézegetni :D De meg fogom tekinteni nálad :)

      Törlés
    2. A Manhattan valamiért sosem vonzott, nem is tudtam, hogy van nekik is :)

      Törlés
    3. Azt hiszem, már nincs, max. az akciós kosárka rejti őket :)

      Törlés
  12. Ez nagyon szép lakk, lehet meg is lesem majd élőben. :)

    VálaszTörlés
  13. Nekem a barnás és a narancssárga crush on you homoklakk van meg, azokat imádom. :) Ez most engem se túlzottan nyűgözött el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Nem csodálom, igazából nem a legkülönlegesebb lakkok egyike, de szép attól függetlenül :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.