Új év, új kalandok... avagy hello 2015!

Boldog Új Évet lánykák!

Üdv újra itt! :D (megint sokat írtam, de ez jó, nem? :D)

Minden évnek nagy lelkesedéssel vágok neki, holott a kezem és a szemem még alig szokott hozzá a 2014-hez, máris váltani kell, csak úgy repülnek az évek. Ezt igazából mindig onnan veszem észre, hogy a hugicám egyre nagyobb (vagyis idősebb), persze én nem öregszem, csak ő. :D

Nem szoktam semmit megfogadni, ismerem magam annyira, hogy az általában úgysem valósul meg, amit én eltervezek, mindent nagy lendülettel elkezdek, és aztán szép lassan vége. Szerencsére a blog még elég jól bírja, úgy érzem, van bennem még bőven mondanivaló, meg biztos lesz rengeteg új megmutatnivaló, kibeszélhető dolog.

Szeretnék idén több személyes bejegyzést is közzétenni, egyrészt mert kértétek, másrészt, mert úgy érzem, hogy minden másról szívesen beszélek, viszont magamról meg alig, mintha bezárkóznék előletek - pedig én is a bloghoz tartozom. Kicsit úgy érzem, hogy ugyan ki a fenét érdekelne az, hogy mi zajlik velem/bennem, pedig igen, csomóan kértétek tényleg a személyes bejegyzéseket, így nem értem, hogy mire alapozódik bennem ez az érzés, de igyekszem majd felülemelkedni rajta :)

Megpróbálkozom azzal, hogy több és szebb manikűrt készítsek, amit majd közzétehetek a blogon, nem csak sokat egy posztba belesűrítve, hanem igenis mindnek (vagy a többségnek) külön-külön bejegyzést szánva. Persze nem mondom, hogy ez egyből menni fog, majd meglátjuk.

Szeretnék majd valami rendszer is kialakítani a bejegyzések számát illetően, kicsit soknak érzem a kétnaponta posztolást, mármint amúgy tudom, hogy nem sok, de számomra kissé terhes, kényszernek érzem. Pihentetni nem akarom a blogot, hiszem szeretem csinálni, szeretek írni, lakkozni, fotózni, de nem azért akarok bejegyzéseket írni, mert kell és muszáj, hanem mert én azt épp szeretném :)

Tutorialok/step by step-ek meg videók készítését egyelőre hanyagolom, biztos jó buli lenne nekikezdeni, de jelen pillanatban még nem állok én ilyenekre készen :)

A blog külseje is változni fog valószínűleg, hogy mikor és milyenre, egyelőre még a jövő zenéje, de szeretném fokozatosan csinosítgatni, tökéletes úgysem lesz soha, szóval mindig lesz majd rajta mit alakítani :)


Szeretném, hogy ez az év ezerszer jobb legyen, mint az előző! És persze Nektek is!

11 megjegyzés

  1. Én kíváncsi vagyok a személyes bejegyzésekre is. Igaz én is pont az a tipus vagyok aki viszonylag kevés info-t oszt meg a hétköznapjairól, de attól még másoké nagyon is érdekel. :))))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is pont így vagyok, szívesen olvasok másokról :D

      Törlés
  2. BÚÉK! :)
    A nyereményjáték egyik kérdésére érkezett olyan válasz, hogy posztolhatnék gyakrabban :) Hát sajnos az nekem nem megy :D
    Kicsit már túlmutat a hobbin, de szerencsére "munkának", kötelességnek még nem érzem :)

    VálaszTörlés
  3. Ó, szerintem nem kell többet posztolnod, nagyon szépek a lakkozásaid, de nem várhatja el senki, hogy kétnaponta/naponta újralakkoz és posztolj, hiszen az már szinte emberfeletti lenne. :)
    Nagyon szeretem csodálni a manikűrjeidet, tetszenek a nyomdás bejegyzéseid, csak ájulok és bámulok, hogy milyen ügyes vagy, egyszer szeretnék én is ilyen szintre eljutni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon jólesnek a szavaid! :)
      Nem a lakkozással magával van amúgy gondom, mert van, hogy naponta 5x újralakkozok (szóval akár naponta x alkalommal is posztolhatnék), egyszerűen, ha tényleg minőségi bejegyzést szeretnék írni, akkor az nem 2 perc, a képekkel is szoktam bíbelődni (a körömágybőr igazítgatása, esetleg megpróbálom színhűbbé tenni a képet, ha szükséges, és egyéb apróságok), és nem mindig van ehhez türelmem, kedvem, és persze időm sem, viszont a blogra hagyott időm teljes mértékben kihasználom :)
      A nyomdázást pedig gyakorolni kell, fél éve még sehol nem voltam, ahhoz képest már egész okés, nyomdamatricákkal nem nagyon próbálkozom, annyira nem vagyok türelmes, de abban vannak nálam profibbak, meghagyom nekik :D Viszont rettentően élvezem is, szerintem ezért sikerül mindig fejlődni, mert ha az ember szereti, amit csinál, azt mindig egyre jobban és jobban akarja csinálni, és szerintem ez kifizetődő :)

      Törlés
  4. Tetszik a blog új külseje. :) Szerintem sem kell többet posztolj, olyan ütemben írj bejegyzéseket ami még neked is kényelmes. Nekem olyan időszakaim is akadnak, hogy hetekig nem teszek közzé bejegyzést, idő-, de inkább energia szempontjából. Addig jó, amíg örömmel posztolunk. :)

    VálaszTörlés
  5. Neked is boldog új évet! (-: Igen; én is kíváncsi vagyok személyesebb bejegyzésekre is. Azért azt hiszem, akik olvassák a blogot kíváncsiak arra is, hogy ki áll mögötte. (-: Sajnos ismerem az érzést milyen az, mikor kényszernek érezzük a posztolást.. Nekem egész más jellegű oldalam van a facebookon, nem sokan olvassák, de ha sokáig nem írok úgy érzem, talán csalódást okozom, hiszen az is jó, ha csak egy-két ember várja..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, ha van, akit érdekel, még ha csak pár emberről van szó, már akkor is érdemes írni :) Szerintem háromnaponta fogok posztolni, így lesz időm a bejegyzések között, viszont rendszer is lesz :)

      Törlés
  6. Boldog új évet! (Még csak most pótolom az olvasási lemaradásomat...) Várom a személyesebb bejegyzéseket, a manikat pedig még inkább, mert mindig nagyon szépeket alkotsz :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon boldog új évet neked is! :)
      Köszönöm szépen, igyekszem mindkét téren "alkotni" :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.