2015. február 27., péntek

piCture pOlish | Dragonfly

 Enikő jóvoltából jutottam hozzá ehhez a lakkhoz.  Sajnos az ilyen lehetőségeket nem igazán lehet kihagyni... 


Kezdetben úgy gondoltam, hogy nekem teljesen felesleges ez a lakk, a színe sem volt különösebben érdekes, és az escapades lekötötte minden figyelmemet. Aztán egyszercsak úgy éreztem, hogy naaa, nem lenne rossz ez, ha a körmeimen virítana, nemdebár? És igen. Tádáá:
Két réteg, fedőlakk nélkül, gyors száradás, nem szemkiverős holo hatás, csodás szín, azt hiszem, igencsak jól megkombinált lakk ez a kicsike. A lemosása könnyű, alappal nem fogja meg a körmöket, alap nélkül pedig nem használtam :)






Most már nem igazán merem határozottan azt mondani egy-egy lakkra, hogy nem kell, mert sosem lehet tudni, hogy percek-órák-napok-hetek múlva mit fogok gondolni róla, hiszen látjátok, az én véleményem, ízlésem is változik néha, így becsúszik egy-két olyan lakk, ami ellen korábban nagyon tiltakoztam... :)

Nektek megvan ez a szépség?

22 megjegyzés :

  1. Szia! Ennek a lakknak is meg van a maga szépsége, ha bár ez a szín nekem nem jön be, de hát ízlések és !phone-ok. ^.^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :) Nem tetszhet mindenkinek ugyanaz, szerencsére :)

      Törlés
  2. Csodaszép lakk! *-*
    Egyébként ismerős a szitu, én a PP Moscow-ra mondtam azt, hogy semmi szükségem rá, most viszont már meg vagyok veszve érte :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na nekem ő még mindig a Nem kategória :D

      Törlés
  3. Szerencsére sötétzöld, ami pár éve még nagyon tetszett, de mára már igyekszem szolidabb lakkokat felkenni. Pedig nagyon szép :)

    VálaszTörlés
  4. Én pont fordítva: pár éve még szóba se jöhetett volna, most meg imádom. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Nálam ez nagyon hirtelen, és előre ki nem számíthatóan változik, hogy mi tetszik, meg mi nem :D

      Törlés
  5. Ajj, annyira szép ez a lakk! De szerencsére mondjuk a Fall Semester és a Saint George mellé nem érzem indokoltnak a megvételét... :) Viszont a körmöd nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Igen, mellettük én sem érzem kihagyhatatlannak :D

      Törlés
  6. Napsütésben igazán káprázatos! *_*

    VálaszTörlés
  7. Nekem is nagyon tetszik! Magamon mondjuk szerintem nem annyira, de Neked nagyon jól áll! (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Az lenne jó, ha minden lakkból lenne eg, pár millis próbalakkja mindenkinek :D És akkor mindenki ki tudná tapasztalni ,hogy neki mi jó és mi nem :D

      Törlés
  8. Hát netes képek alapján nem győzött meg annyira, hogy kísértésbe essek, na de most nálad, hát beleszerettem :) Csodaszép lakk, olyan kékes-zöldes átmenet, hasonlít az A-England Saint George-hoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg eléggé hasonlítanak :) Szépek ezek a lakkok :)

      Törlés
  9. Ajaj....eddig nem tetszett, de most azt érzem, h saját körmeimen is jó lenne viszontlátni. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy teljesen más érzés látni valaki körmein, és viselni. Az utóbbi sokkal jobb :D

      Törlés
  10. Eddig nekem sem tetszett, de érzem, hogy bajok lesznek a következő Nailland-túránál :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Nem egyszerű dönteni amúgy, kicsit leblokkoltam, hogy végülis mit válasszak :D
      Ez a lakk tényleg csak fényben és körmökön bontakozik ki igazán :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)