Pet'la Plate 2015 Spring kollekció

Hétvégén részt vettem életem első csoporttaliján, amit nagyon élveztem :) Még az odaúton kaptam Petrától a lemezeket, és első látásra szerelem volt mind. Nagyon érdekes mindegyik lemez, és szerintem mindenki meg fogja találni magának az igazit. SOK kép.



Sajnos a lemezekről (legalábbis 1-2-ről) készült fotóim nem lettek igazán jók, ezért előre bocsi :/ De remélem, a swatchok valamennyire kárpótolnak ezért titeket :)
Csodásak a lemezek. Bár, mivel sekélyek, néha kifogtak rajtam, de tényleg, majd látjátok is. Nagyon nem volt idő gondolkodni, hogy mit, meg hogyan, ha nem cselekedtem időben, akkor a nyomdapárnán maradt a minta.

Na de befejeztem a dumát, jöjjenek a lemezek :) 
Ezek amúgy annyiban eltérnek a régiektől, hogy ezeken már olvasható a nevük (középen :))


Ceres








Laces


Itt egyből van is egy rontott :D Kicsit elgondolkodtam magamban, és a minta fele nem került át a lapra. :D




Loomy sunday


Vele küzdöttem egy keveset, mire swatchokat tudtam készíteni. Sajnos ők nem is sikerültek olyan szépen a papíron :/




Nazcar






Petra's wishes



Nem, az oszlop nem részeg, én voltam a bűnös :D



Spinning






The perfect one 







Three times





Igyekszem minden lemezről kihasználni majd a legtöbb mintát, és itt is megmutatni a velük készült manikűröket (ígérem, igyekszem nem ellustálkodni ezt :)).

Melyik a kedvencetek?

31 megjegyzés

  1. Válaszok
    1. Azok bizony :) Mindig különleges lemezek kerülnek ki Petra kezei alól :)

      Törlés
  2. *-* Nekem egyértelműen a Laces és az utolsó geometrikus mintás Three times a kedvenc *-* talán az utóbbi most még jobban is tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha nagyon muszáj kedvencet választani, akkor én a The perfect one mellett tenném le a voksom, mert odavagyok ezekért a mintákért (és másodikként pedig minden lemezt választanék, ha lehet :D)

      Törlés
  3. Szépségesek, nekem a Spinning és a Three times a kedvencem! :)

    VálaszTörlés
  4. hát mind nagyon szépséges :) talán a nascar az egyetlen amit nem tudok hova tenni :D de azon kívül mind kedvenc :) most visszanéztem de nem tudnék kedvencet választani maximum az első két kedvenc de utána jönne a többi is :D úgyhogy inkább nem is írom, hogy melyik mert egyszerűen lehetetlen választani :D mind a kell kategória :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D mind különleges és érdekes, úgyhogy nehéz választani :D

      Törlés
  5. A Ceres tetszik a legjobban, habár nekem kicsit drágák Petra lemezei,de ha úgy alakul az említettet megvásárolom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tény, hogy nem a legolcsóbbak, de minőséget kapunk érte :)

      Törlés
  6. Itthon én is bőszen próbálgatom a lemezeket, kifejezetten hasznos volt ez a visszajelzés, hogy mi az, amit sokadjára sikerült csak, vagy ferdültek a vonalak Neked is.
    A three times egyes mintáitól félek kicsit, de gyönyörűek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A ferde vonalak amiatt vannak, hogy hülyén nyomtam le a nyomdapárnát :D Igazából vannak lemezek (pl a loomy sunday), amiknél igazán gyorsnak kell lenni még kevésbé gyorsan száradó lakkal is, de szerintem bele lehet majd jönni, csak idő és gyakorlás kérdése :)

      Törlés
  7. Naszóval: Ceres, Petra's Wishes, The Perfect One és a Tree Times a kedvenceim! <3

    VálaszTörlés
  8. All patterns are beautiful! I want them all, and I want them now! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Yes, they are really beautiful :3 I love them :D

      Törlés
  9. Megnyugodtam! "Csak" hármat kell megrendelnem, hogy megjutalmazzam magam a hajtós februárért és az ugyanígy kezdődött márciusért :D /

    VálaszTörlés
  10. Szinte képtelenség választani. :D A Lace és a Three Times mindenképpen nagyon tetszik, de minden lemezen van olyan minta, amit ki tudnék használni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Nehéz lenne tényleg csak egyet választani :D

      Törlés
  11. Köszi a multiswatch posztot! Gyönyörűek a lemezek és csodajó így nyomdázva is látni a mintákat, sokkal könyebb dönteni. Nekem a Ceres a kedvenc és még feltétlenül vennem kell egy OhNomNom-ot is nyárra. :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznosnak találtad :) Jókat választottál :D

      Törlés
  12. Válaszok
    1. a csipkeminta bizony engem is levesz a lábamról :) igazán nőies manik "kiegészítője" lehet :)

      Törlés
  13. Jól néznek ki, várom a manikűröket. Nem tudok kedvencet választani, igazából én jobban szeretem, ha egy lemezen többféle témájú minta van, nemcsak háromszöges pl.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak lemezek, amik egy témára épülnek (onnan is a three times név pl), és vannak, amik kevert mintákat tartalmaznak, pl. a Petra's wishes, ami Petra kedvenc mintáit öleli fel. :)

      Törlés
  14. Senki sem mondja a Nazcar-t kedvencnek? :O No hát akkor én mondom! Ide nekem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, mennyire jó már? Nem is láttam még sehol ilyet :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.