2015. március 11., szerda

Timi Stílus kihívása | Retro

A legelejétől részt akartam venni Timi kihívásában, végül úgy alakult, hogy fogalmam sem volt, mit alkossak absztrakt témakörben, ezért kihagytam, csak úgy összedobni nem akartam semmit, úgy voltam vele, majd a következő körtől kezdem :)


Ha retró, akkor pöttyök, legalábbis szerintem. Lehetett volna színek tömkelege a körmömön, de próbáltam az egyszerűbb vonalon maradni. Így készült el végül erre a témára az alábbi manikűr. Szabad kézzel alkottam, semmi nyomda, úgy voltam vele, hogy amikor csak lehet, megpróbálok inkább lemezek nélkül alkotni, persze számomra elkerülhetetlen lesz majd valószínűleg a következő körökben, de azért ennél az egynél elmondhatom, hogy csak lakkok voltak a kezemben, meg hullámcsat és fogpiszkáló. Nincs pontozóm, így azzal élek, amim van. A gyűrűsujjam mintájához egyébként gyűjtöttem inspirációkat, a legjobb talán EZ. A többség ugyanilyen, de más színnel, gondoltam a stepbystep miatt inkább ezt illesztem be. Az enyém nem pont ilyen, csak hasonló :)
Tádáá:





Lessétek meg a többiek alkotásait is!

22 megjegyzés :

  1. ahw de jó lett :) nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  2. Annyira gyönyörű! Nagyon jók így együtt a színek és a minta.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik! :) Jól mutatnak együtt a színek!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett, ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  5. A színekért odáig vagyok. :)
    A manikűr összképe is nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Igyekeztem, hogy színes is legyen, de ne legyen túl harsány, próbáltam az arany középutat megtalálni :)

      Törlés
  6. Nagyon jó lett! Nagyon tetszik a gyűrűsujjad! :)

    VálaszTörlés
  7. Nekem is nagyon tetszik! (-: Szerintem nyomda nélkül is nagyon ügyes vagy, és maga az elképzelés is nagyon jó. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Igyekeztem valami jót alkotni :D A gyűrűsujjam mintája inspirált dolog, szerintem ki is egészítem vele a posztot, bár nem sikerült olyanra, mint az "eredeti" :D

      Törlés
  8. nagyon jó. és ezek a színek. ohh imádom. :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép, a színpárosítás különösen tetszik!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jó ez az élénk pinkes szín. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Az egyik kedvenc rózsaszínem :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)