El Corazón | Easter cakes 423/112

Ez a lakk annyira aktuális, hogy nagyon. Az előző El Corazón lakkom óta tudom, hogy szuper minőséget kapunk, még szuperebb áron, így mindenféleképp szerettem volna újra rendelni egyet, de most húsvétra való tekintettel az Easter cakes kollekcióból választottam.


Az üveg 16 ml-nyi lakkot tartalmaz. Tejfehér alapban megannyi kék és rózsaszín hexagon, és kisebb, ezüstös (de fényre kissé holografikus) glitter úszkál.




Először önmagában használtam, úgy 3 réteg kell belőle a majdnem teljes fedésért. Egy negyedikkel már nem akartam bepróbálkozni, így is elég lassan száradt, hála a türelmetlen énemnek, aki gyorsan felkente egymás után a 3 réteget... :D




Majd egy réteg fehér alapra kentem 2 réteget a lakkból. Így sokkal élénkebb lett (meg még a Nap is kisütött miatta). Igazából nem is tudom, hogy melyik változatban tetszik.


Majd végül nyomdáztam rá a Pet'la The perfect one nevű lemezzel (igen, közben a körmöm formája újra változott, ez valami beteges, hogy hetente más...:D). Ugyanazt a mintát használtam mindkét körmömre, csak az egyik elfordított verzió. (szerencsére elég nagyok a minták ahhoz, hogy széltében és hosszában is használhassuk őket, de azért van egy bizonyos körömhossz, ami után már nem passzol értelemszerűen).


Összességében nagyon örülök, hogy megrendeltem, mert bár annyira nem vagyok oda az ilyen glitteres jelly lakkokért, de a gyermeki énem vágyakozását tökéletesen kielégítette.

Nektek hogy tetszik?
Mit hozott a nyusszancs?

15 megjegyzés

  1. nagyon bejön ez a lakk :) talán fehér alap nélkül egy picit jobban tetszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, nekem is :D Úgy néz ki, mint a muffinok tetején levő fehér cukormáz réteg egy kevés színes dekorcukorral megszórva :D

      Törlés
  2. Nagyon szép, annyira vidám! *.*

    VálaszTörlés
  3. Én sem vagyok oda az ilyen típusú lakkokért, de a fehér alap nélküli képeken egyszerűen imádnivaló! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép, kell ilyen is a készletünkbe! És igen, nekem is önmagában bejövősebb. Cupcake, nyami! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, minimum egy elkél az ember lányának készletébe :)

      Törlés
  5. Nagyon tetszik, főleg nyomda nélkül!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ez most nem a legjobb nyomdázásom :D De a lakk a lényeg amúgy is :)

      Törlés
  6. Az utolsó képen nyomdázással nagyon tetszik! Szuper lett! :)

    VálaszTörlés
  7. De cuki lakk, nekem magában tetszik jobban! :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.