2015. április 5., vasárnap

Húsvéti dekor

Még pár hete részt vettem Julcsi nyereményjátékán, és múlt héten az is kiderült, hogy én vagyok az egyik szerencsés nyertes. A nyeremények húsvéti dekor termékek voltak és én IMÁDOK dekorálni. Nem csak körmöket, hanem mindent. :3

Hétfőn el is battyogtam érte a postára, és alig vártam, hogy hazaérjek. Akkor még nem sejtettem, hogy én bizony 5 órán keresztül fogok festeni. Körömlakkal. Bizony, mindent csak és kizárólag körömlakkal festettem ki, persze a "sohanemfogomakörmeimrekenni" dobozból válogattam ki az erre a célra megfelelő lakkokat :)

Őket nyertem:

Szóval 5 óra elteltével már nem éreztem a fenekem, a fejem fájt a lakkszagtól, minden bajom volt, de a végeredmény, már ami a díszek kifestését illeti, nagyon tetszik. Persze minden lehetne ezerszer szebb, de 1. nem vagyok festőművész 2. körömlakkal dolgoztam, ami kissé megnehezíti a dolgot 3. még mindig nem vagyok festő. :D A kosárkás nagy díszen dolgoztam még egy picit tegnap, mert így képen elég üres, már ami a tojásokat illeti, de ezt lejjebb látjátok is :). A tojásokból pedig minden nagynak van amúgy egy pici párja, így nem az egész összhangjára figyeltem, hanem csak a párokat készítettem el ugyanúgy. Kicsit színkavalkád lett a végére, de nagyon tetszik, hogy sikerült egy kis színt csempésznem a lakásba :)


Végül hímes tojást készítettem belőlük :) Azt nem mondom, hogy jobb lett (:D), de kevésbé tűnik annyira színesnek és üresnek :D




Köszi szépen Julcsi mégegyszer a lehetőséget :)
A termékeket meg tudjátok vásárolni a kreatívajándék.hu oldalán - bár lehet, hogy most már kicsit késő, de jövőre is lesz húsvét! :)


A végére pedig egy legkevésbé sem tökéletes, viszont szerintem húsvéthoz illő manikűrt készítettem (a Pet'la Oorie-val), és mindenkinek nagyon kellemes húsvétot, sok locsolót, és sok-sok lakkot kívánok! :)

10 megjegyzés :

  1. Nagyon tetszenek a kosárban csücsülő hímes tojások!!!!:) A szoló tojásaid is remekül sikerültek. Nekem mindegyik nagyon-nagyon tetszik, semmi okod magyarázkodni! :) Ügyes vagy! Kellemes Húsvétot Ciska! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! :)
      Kellemes Húsvétot Neked is! :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm! :) Bár azért attól kicsit messze vannak :)
      Kellemes húsvétot! :)

      Törlés
  3. Nagyon szépek, bár szerintem te túl kritikus vagy magadhoz :). Így az ünnep alkalmával szeretnék egy kis segítséget kérni. Tegnap Petla rising sunjával küszködtem. Valamiért nem tudom róla felvenni a lakkot. próbáltam puhán és erősebben. Semmi! Mi a titka?
    PS: Sok locsolót! Szép húsvétot neked! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Nem tudom, mi lehet a gond. Ha alapvetően gyorsabban száradó lakkot használtál, akkor azt gyorsabban is kell felvenni a nyomdapárnával, mert az újabb lemezek már mind sekélyek, és hamarabb megköt bennük a lakk. Máskor sikerült nyomdázni vele? Vagy egyáltalán nem?

      Törlés
    2. Moyra holoval próbálkoztam. Gyorsan, lassan...sehogy nem működött. Más lemezével nem volt gondom, de ez nem szeret :(

      Törlés
  4. Neked is kellemes húsvéti ünnepeket! :)
    Nagyon szépen dekoráltad ki a díszeket, és szerintem a körmöd is csudajó lett. :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)