Éksze(R)észek VIII. | Leona gyűrű

Így a "sorozat" második felénél járva eszembe jutott, hogy igazán adhatnám a posztoknak az ékszerek tényleges nevét - ez eddig nem volt logikus, és elnézést kérek érte. Nem is értem magam őszintén szólva, de elég ennyi rólam :D Szóval a mai bejegyzés ez a csodaszép gyűrű lesz, tele kövekkel, és ezzel együtt mégsem giccses, sőt, igazán fenséges...


Azt hiszem, ez a legegyszerűbb manikűr, amit valaha is a blogra készítettem. Díszítőcsík ide, díszítőcsík oda, és már kész is a manikűr. Viszont úgy gondoltam, mivel a manikűr nem a gyűrűt kívánja helyettesíteni, hanem azt szeretném, hogy együtt legyenek viselhetőek, ezért mindenféleképp azt  szerettem volna, ha a gyűrű maradjon a középpontban, és a manikűr pedig "csak" harmonizáljon vele.

n

Nude alapon képzeltem el az egészet, a saját körmöm színe nem biztosította a megfelelő alapot ehhez a díszítéshez (próbáltam, nem tetszett). Mivel a gyűrű színéhez hasonló lakkom egyáltalán nincs, és keverni sem tudtam, viszont mindenféleképp fémes lakkot szerettem volna használni, ezért úgy döntöttem, akkor harmonizáljon a legnagyobb kővel, a díszítőcsíkok pedig a kis ezüstös strasszokat hivatottak "megjeleníteni". Egyáltalán nem akartam túlzásba esni. És azt hiszem, sikerült az eltervezett manikűrt megvalósítanom.

Ez az utolsó kép a kedvencem. 

Nos, mit gondoltok, sikerült az ékszerhez illó manikűrt alkotnom? Hogy tetszik a gyűrű? Ugye, hogy mennyire csodás? Ezen a linken meg is tudjátok rendelni :)

21 megjegyzés

  1. Ez csodálatos lett! Nagyon harmonikus és elegáns manikűrt alkottál. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Kicsit féltem, hogy talán mégis csak az én fejemben harmonizálnak és amúgy meg nem, de ezek szerint nem kell aggódnom :D

      Törlés
  2. Whao! Nagyon elegáns és különleges. A gyűrű pedig csodás. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszenek! :)

      Törlés
  3. Nagyon elegáns, tetszik a gyűrű is!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik és a körmeid perfektül harmonizálnak a szép gyürűvel.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép a manikűr, tényleg harmonizál a gyűrűvel. A manit szívesen viselném, de a gyűrű nekem már a túl nagy kategória.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Én szeretem a gyűrűket (a fülbevaló mellett gyűrűt viselek a leggyakrabban), és néha jól jön 1-2 hangsúlyosabb is :) De nem vagyunk egyformák :) Viszont annak tényleg örülök, hogy a manikűr tetszik és viselnéd is, ez jólesik! :)

      Törlés
  6. Szerintem is rendkívül passzolnak egymáshoz. :) Szép! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jól eltaláltad! Tökéletesen illik a gyűrűhöz. (-: Amit én nem viselnék, de a képeiden nagyon tetszik. (-:

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik!!! A körömformádtól kezdve a gyűrűvel való harmonizálásig minden, nagyon egyben van az egész.

    VálaszTörlés
  9. annyira szépek a manikűrjeid. :)

    VálaszTörlés
  10. jó lett a manikűr, illik a gyűrűhöz, nagyon szép ez a gyűrű :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.