2015. június 11., csütörtök

Morgan Taylor | West Coast Cool , Totally A-Tealing


A mai bejegyzésben a csomagban lapuló másik két Morgan Taylor körömlakkról lesz szó. Egy világoskék és egy teal lakk kerül ma bemutatásra, csodálatos színek, ennyit elárulhatok :) A múltkori poszt lakkjait pedig ezen a linken megtaláljátok, ha esetleg lemaradtatok volna róla :)
Kellett egy kis idő, mire sikerült kiválasztanom a négy lakkot, igazából a rózsaszín meg a piros az, amiben biztos voltam. Lilát nem akartam, a csillámosak nem az én műfajom, úgyhogy végül eléggé leszűkült a kör pár lakkra, ebből már nem volt nehéz kettőt kiválasztani.
A kék, West Coast Cool nevűt tulajdonképpen "csak úgy" kiválasztottam, mert nem gondoltam, hogy be fog jönni, ennek ellenére ki akartam próbálni, hogy jól mutatna-e a körmeimen. Jelentem, imádom a színét. A Totally A-Tealing a tökéletes középút zöld és kék között, gyönyörű mély színe van, ha ránézek, az óceán mélye jut róla eszembe :)

A lakkokról:
A masszív üveg 15 ml lakkot tartalmaz. Az ecsetről mindegyik lakknál lesz kép. A lakkok állaga pont jó, nem túl folyós és nem is túl híg, maga az anyag nem folyik összevissza, nagyon jól irányítható.
3 vékony rétegben kentem fel a West Coast Cool-t és 2 rétegben a Totally A-Tealinget. A West Coast Cool is működik valószínűleg 2 közepes rétegben, de szeretek vékony rétegekkel dolgozni.
Elég gyorsan megszáradnak, és nagyon fényesre. A lakkok befotózásakor nem használtam fedőlakkot, és hihetetlenül szép fényesek a lakkok magukban.
Olcsónak nem nevezném őket a maguk 2490 Ft-os árával, de tényleg minőségi lakkok, szuper tulajdonságokkal.

West Coast Cool
 Az egyik legszebb kék, amit valaha is viseltem. Nem tudom megmondani milyen kék, ezt az oldalt szoktam böngészni, ha egy szín nevét szeretném megtudni, de ha dönteni kellene, akkor ez bizony nyárkék. :D
3 vékony réteg, gyors száradás, szuperfényesség jellemzi.







Totally A-Tealing

Vele kapcsolatban kicsit bánatos vagyok, de csak amiatt, amit az üvegre tekintve látunk. Kék és zöld elválva. Hiába ráztam és ráztam, egyszerűen nem akar összekeveredni. A körömre felvive nincs ilyen probléma, egyetlen szín kerül fel, de ha ránézek az üvegre, ahj :/ Nyilván a lakk minőségén ez nem változtat számomra, csak mennyivel szebb lenne, ha egy egységes teal, és nem egy kék és mocsárzöld tekintene vissza ránk.
Ettől elvonatkoztatva az egyik leggyönyörűb a 4 közül. Tudom, nem nyári szín, sőt, de a swatchokat nézegetve tudtam, hogy nem hibázhatok ezzel a színnel :)
2 réteg, gyors száradás, hiperszuper fényesség.







(A lakkokat tesztelésre kaptam, de ez semmiben nem befolyásolta a véleményem)

Melyik volt a kedvencetek a 4 színből? :) (én nem tudok, és nem is akarnék választani :D)
Hogy tetszenek a mai lakkok?

20 megjegyzés :

  1. im in love with totally a-tealing <333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D That is the perfect teal for me. So deep colour and really beautiful :)

      Törlés
  2. Mind a négy szín nagyon tetszik, innen a kék tetszik a legjobban *-* nem tudnék dönteni, ha lehetne mind a 4 kellene *-*

    VálaszTörlés
  3. A kék nagyon tetszik, csodás árnyalat. :) A teal lakk is nagyon szép, de nekem, mint ahogy te is írtad, egy kicsit sötét a mostani időjáráshoz. :)
    Nagyon szép fényük van, ezt még én is külön meg szerettem volna említeni. :)
    Emellett nagyon jó az a színmeghatározós oldal, nem ismertem, köszi a linket. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincsmit, el szoktam azon az oldalon szórakozni :D
      Igen, nagyon meglepett egyébként az elején, hogy mennyire fényesek. Örülök, hogy tetszenek :)

      Törlés
  4. Teal szerelem! *.* Annyira csodás a színe! Nemrég nézegettem Barry M lakkokat, azok között is volt egy hasonló, de a nevére már nem emlékszem. De annál is megjegyeztem, hogy kell. Ez egy jel, hogy az egyiket muszáj beszereznem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A jelek nagyon fontosak! :D Biztosan szeretni fogod, akármelyiket is választod :)

      Törlés
  5. Ezek most annyira nem jönnek be számomra, mint az előzőek. De legalább különleges színek, ezekért tényleg megéri kicsengetni a sok pénzt, mert nem jön szembe minden márkánál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem a megszokott menta és babakék lakkok, az tuti :D

      Törlés
  6. Szép lakkok, nekem ez az utolsó lakk már a sötétzöld kategória, bár nem tudom, hogy ez csak laptop kijelzőjén keresztül tűnik-e úgy. Az én kedven a négyből a kék lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem pont a tökéletes arany középút zöld és kék között egyébként, de tényleg nagyban függ a monitor/kijelző beállításaitól :)

      Törlés
  7. Én zöld kedvelő vagyok, de ebben az esetben jobban tetszik a kék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper színe van, nyárra meg kimondottan tökéletes :D

      Törlés
  8. Ezek a színek is csodásak! (-: Hú, hát nem is tudom én sem, melyik a legszebb a négy közül. Talán a múltkorról a rózsaszín, de mikor nézegetem a képeket, mindig az tetszik a legjobban, amit éppen nézek. :D A teal is szép, én simán bevállalom nyárra is a sötétebb színeket is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Régebben én is így voltam, azt kentem fel, ami jólesett, de ez megváltozott, és már az évszakhoz, időjáráshoz igazítom, és ezt tiszta hülyeségnek érzem, de nem tudok változtatni, mert kényelmetlenül érzem magam, ha nem olyat viselek, ami nem passzol az évszakhoz :D
      Örülök, hogy tetszenek, nehéz, nagyon nehéz dönteni :D

      Törlés
  9. Az utolsó nekem nagyon tetszik.Lehet ráférne egy 'tattoo ink mixer' :D :D ,én pont az ilyen esetekre szereztem be egyet :)
    - Amúgy én is hangulatlakkozó vagyok,nálam belefér nyáron is a fekete lakk :) -

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondjuk ez nem rossz ötlet, de nem biztos, h kihasználnám, bár tudom, hogy nem egy nagy tétel.
      Kicsit sajnálom, hogy én nem tudom azt felkenni, amit csak úgy "megkívánok" :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)