CbL | Sleeping is for suckers

 A mai napon az első Colors by Llarowe lakkom szeretném nektek megmutatni. Bemutatni már nem igazán kell, hiszen nem újdonság, több blogon is találkozhattatok vele, viszont minden ilyen kis mérföldkő megérdemli, hogy teret kapjon a blogon, attól függetlenül egyébként, hogy mennyire pozitív vagy negatív csalódás. Még július 3-án került a birtokomba, és igazából eddig azért sem került ki róla bejegyzés, mert próbáltam kicsit pozitívvá "varázsolni" a róla elsőre kialakult "meh" érzésemet... Jó kis kezdés, nem? 



Bár a címből már kitalálhattátok, a bejegyzés a Sleeping is for suckers nevű lakknak lett szentelve, de azért ezen az alsó képen is megtekinthetitek.

 A makrófotókért még mindig odavagyok...

A lakk leírása szerint ez egyébként egy barackos pink árnyalatú lakk, amit még meg is értenék, ha a képeim hazudnának, és nem ezt látnám élőben is, úgyhogy egyszerűen nem tudom hova tenni. Kb. minden más blogon is, ahol szerepelt, barackosnak írják, hát, az enyém most kivétel, ebből tuti kispórolták ezt az árnyalatot... Napfény nélkül is inkább egy rezes világos pink árnyalatot vesz fel, de semmiféleképp nem sorolnám a barackos pink kategóriába, bár láttam róla poshadt narancs színre hajazó képet is, úgyhogy ebbe a lakkba aztán mindenki azt lát bele, amit akar. 



Az ecsetét nem szeretem, egyszerűen tartás nélkülinek érzem, pedig elég tömör, úgyhogy szerintem valami nálam nem oké :D. Lakkozni szépen lehet vele, az ívet is elég könnyű vele kialakítani a körömágynál. Egyébként két közepes rétegben szoktam felkenni. Fedőlakkot mindig kenek rá, így sajnos fogalmam sincs, hogy amúgy mennyi ideig tartana önmagától megszáradnia. Egyébként azt vettem észre magamon (ne nevessetek :D), hogy ha egy lakkot nem akarok eladásra szánni, akkor azt addig használom, miután az adott mennyiséget már nem érné meg eladnom. Tök logikus nem? Nem az igazi, de nem adom el, mert, ezért hadd fogyjon. Persze szép, csak nem wow. Pedig annyira akartam én is azt érezni, mint mások, de nem megy...




Már több nyomdázás alanya is volt egyébként, viszont nem találtam meg még az igazi, hozzá illő mintát, pedig próbálkozom, de valahogy egyik sem passzol. Szép-szép, de nem akarom viselni kategória.



Nos, minden ellenére nagyon örülök, hogy ő az első CbL lakkom, de egyébként nem értem a hype-ot a márka körül...

26 megjegyzés

  1. Sajnálom hogy ilyen negatív lett a benyomásod róla, szerintem kifejezetten jól megy a bőrszínedhez és jól is áll :) Talán még máshoz párosítva megszereted majd :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, egyáltalán nem negatív a benyomásom, inkább semleges. Azt hittem, ennyi pénzért valami luxusérzést kapok, de nem, eléggé semleges "csak felkenem, aztán kész". :) Szép, tényleg szép, de akkor már inkább egy ILNP :)

      Törlés
  2. Önmagában is szép színe van (és látni vélem benne a barackosságot), de a pöttyös-vonalas nyomdázás nagyon feldobta, ott tetszik leginkább ez a lakk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! :) Az a minta egyébként nagy kedvencem :)

      Törlés
  3. Fuuuu nekem nagyon tetszik! Az utolsó kép full szerelem!!!!

    VálaszTörlés
  4. Pedig nagyon jó lett a nyomdázással!! Szerintem már annyi különleges lakkot láttunk, hogy nehéz igazán ütőset mutatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még tudnék választani szebbnél szebb és különlegesnél különlegesebb lakkok közül, és azt hittem, hogy ő is olyan lesz, de nem :/

      Törlés
  5. Szerintem nagyon szép árnyalat, viszont neked kifejezetten szép körmeid vannak, amit illik jobban kiemelni, akár színnel, akár mintával. Ezzel a lakkal "eltűnik" a körmöd. Nekem ez az érzésem első látásra...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értem, hogy mire gondolsz egyébként, lehet benne valami... És köszönöm a körmömre vonatkozó kijelentésed :))

      Törlés
  6. Fú, hát ez tényleg ilyen "mehh" lakk. Sajnálom, hogy nem teljesedett be rögtön elsőre a szerelmetek a CbL-lel, de ami késik nem múlik! :D Amúgy, ha én így járok egy lakkal, hogy vagy nem tetszik vagy nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e, akkor egyből elpasszolom! És általában nem szoktam megbánni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áh, én nagyon ritkán válok meg lakkoktól :D

      Törlés
  7. Nekem az alapszín tetszik, nyomdázva is szuper. Kár hogy lineáris holo...:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én szeretem a lineáris holo lakkokat, szépek :3

      Törlés
  8. Szerintem egyszerűen csak az a baj, hogy nem a megfelelő árnyalatot választottad elsőnek, ezért nincs meg a wow érzés. Ha pl. egy Sexy Mother vagy egy Pirates of Penzances lett volna, garantálom, hogy nem lett volna ilyen bajod! :)
    Amúgy az ecseteit én kimondottan utálom a CbL lakkoknak, mert rengetegnél tapasztalom azt, hogy kiállnak szálak vagy kicsit kuszák. Ezért mondjuk haragszom is rájuk kissé, mert ennél az árkategóriánál elvárnám a tökéletes ecsetet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére ennek az ecsete nem kusza vagy problémás, egyszerűen csak nem olyan, mint amihez egyébként hozzá vagyok szokva :D Elképzelhető, hogy más árnyalattal másképp állnék hozzá a CbL témához.

      Törlés
  9. Szívemből szóltál! Inkább az ILNP :). Szép kis lakk ez, abban nincs hiba... de tulajdonképpen semmi különös. De a manikűr az ismét gyönyörű :D

    VálaszTörlés
  10. nagyon jó színe van, nekem tetszik a lakk, a körmödön jól mutat, nekem tetszenek az ilyen színű holos lakkok :) a bejegyzést reggel melóba sikerült elolvasnom :D de viszont mivel elfogyott az adatforgalmam (vagy hogyan írták az sms-ben :D) így a képeket nem töltötte be, csak az utolsót, különben még akkor írtam volna kommentet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Az utolsó az épp elég, nem? :D Szép lakk tényleg, csak nem fogott el az az érzés, amire számítottam...

      Törlés
  11. Szerintem sem olyan rossz. Főleg a felső nyomdázott mani tetszik vele. :D Amúgy azt vettem észre magamon, hogy újabban olyan nagyon nem rajongok az ilyen holos lakkokért.... Bár az ILNP továbbra is csoda, de az egászen más jellegű. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Nekem nagyon bejönnek még a lineáris holo lakkok,sőt :) De nem vagyunk egyformák :D Az ILNP nálam eddig benne van egyébként a top5-ben, de megkockáztatom a top3-at is :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.