NCLA | Out of this world


Az előző NCLA posztban már említettem, hogy nem egyedül érkezett hozzám, volt egy társa is, aki nem más, mint az Out of this world. Imádom a lila holo lakkokat, azon belül is a sötétebb típust, így nem is volt kérdés, főleg ősszel, hogy kell-e ő nekem. Mert kell, de még mennyire!


Ugyanaz igaz rá, mint az előző kicsikére, műanyag dobozkában érkezik, jól láthatóan, hogy mit is kapunk. Szögletes, nyomott feliratú üveg, szögletes, kissé csúszós kupakkal, ami nem a legkényelmesebb, de megszokható.
Imádom, mert a szivárvány minden színe benne van a holoságában, de ha épp nem úgy esik rá a fény, akkor sem lesz unalmas, csak kevésbé holo, de nem veszti el önmagát. Viszont az üvegben megjelenő észveszejtő holoságra ne számítsunk körmökön, ott egy kissé soft az üvegben láthatóhoz képest.
 Két rétegben tökéletesen fed, gyorsan szárad, de félmattra, így részemről itt is igénybe van véve a fedőlakk (amúgy is).
Alább vakus, természetes fényben (napos és borús időben) készült képek egyaránt megtalálhatóak. Minden arcába szerelmes vagyok, szuper kis lakk ez. A végén pedig egy Emily de Molly nyomdalemezzel készült stamping decal társaságában lesz látható, ahol a Vacation on Mars is szerepet kapott :)

Persze élőben ezerszer szebb, mint a képeimen, úgyhogy ezt vegyétek hozzá... E-zer-szer! ;)














Összességében csak ajánlani tudom, ha valaki egy kellemes lineár holo lakkot keres, épp lilát persze , akkor ő jó választás lehet. Egyedül az ára (14$) no meg az elérhetősége(Color4Nails) nem a legegyszerűbb, de ha az ember szerelmes, akkor nem létezhet akadály! :)
Nektek hogy tetszik?

12 megjegyzés

  1. Szép ezzel a mintával. Mostanában én is gyűjtögetem a lila lakkokat, bár nem minden árnyalat áll jól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszik :)
      Szerencsére eddig nem túl sokszor fogtam mellé, de mostanában én is megválogatom az árnyalatokat minden színből, nem mindent érzek a magaménak, van, amit néha kifejezetten rosszul esik viselni...

      Törlés
  2. Épp ez a lakk van ma körmömön nekem is! Istenien áll rajtad, a minta pedig egyenesen csodálatos! :)

    VálaszTörlés
  3. Csodás ez a lakk! Nagyon szeretem a lilát, a minta is jó lett. (-:

    VálaszTörlés
  4. Uramisten de szépséges *.* Lila is, holo is, hát nekem végem van! Az utolsó kép pedig egyenese wooow *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon imádom, így abszolút megértem a lelkesedésed :D

      Törlés
  5. Gyönyörű szép az utolsó képen, a tesója társaságában! :)

    VálaszTörlés
  6. Szép színe van, a mani meg szuper lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) A színébe bele is vagyok bolondulva rendesen :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.