Inspiration Nailart Collaboration w/ Sharklady | I. Sveta Sanders

Nos, az INC nem más, mint egy szuper kollaboráció Julcsival (a.k.a Sharklady). Pár hete megkérdezte, hogy részt vennék-e vele ilyen közös alkotásban, és persze, hogy igent mondtam, nagyon jólesett, hogy rám gondolt és nagyon kedvelem Julcsit, a blogját, úgyhogy adta magát a dolog. :)



Nem tudom, hogy hány részig jutunk, mindenesetre az első ilyen posztban Sveta Sanders egyik manikűrjét kellett újraalkotnunk, vagy inspirálódni belőle. Nem, nem ugyanazt a manikűrt választottuk, de remélem, majd ilyenre is sor kerül, hogy ugyanabból hozunk ki valamit :) Egyébként én inspirálódtam, nem újraalkottam a manikűrt. Jó, hasonlóságokat nagyon könnyű felfedezni bennük, de alapvetően próbáltam a saját ízlésemre formálni. 

Julcsi bejegyzését ITT olvashatjátok.


A manikűr pedig, amit én választottam, az alábbi:




A felhasznált termékek az alábbiak voltak:
Mikor megláttam a manikűrt, tudtam, hogy én őt szeretném elkészíteni, pedig előtte lementettem magamnak másik 6-ot, úgyhogy sikerült a saját számításaimat keresztülhúznom. Majd elő akartam venni a Lacest, erre nincs meg. Minden más lemez megvolt, ez pont nem. Pont, amikor kellene! Feltúrtam érte a lakást (még a konyhában és a fürdőben is megnéztem...), végül bekukkantottam az íróasztal fiókjába. Ott volt, a legközelebbi helyen. Így már semmi akadálya nem volt annak, hogy nekiálljak alkotni :) A mutató- és kisujjamra 2 réteg Iconic, a többire 2 réteg Paeonia került, majd nyomdázón csináltam stamping decal-eket (tudom, ez így olyan rossz. a nyomdamatrica nekem nem tetszik, de így meg keverem az angolt a magyarral...:D) és azokból vágtam ki ilyen csíkokat, majd 1-1 sávot felapplikáltam a paeoniás körmeimre. Végül díszítőcsík került mellé "kontúrnak" és jöhetett a fedőlakk, amitől már konkrétan herótom van, csak a probléma van vele, már megfordult a fejemben, hogy addig nem lakkozok, amíg nem sikerül egy normális gyorsszárítót beszereznem... És íme a felhasznált termékek, alatta pedig a komplett manikűr:






Nektek hogy tetszik? És maga a (remélhetőleg) sorozat? :)

17 megjegyzés

  1. Nagyon szuper lett *w* nekem sokkal jobban tetszik mint Sveta változata, csodás lett ❤ tetszik ez a sorozat is :) nagyon jó ötletnek tartom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Az ötlet Julcsi érdeme! :)

      Törlés
  2. Ez mekkora király! Az ötlet is, és a manikűr is :)

    VálaszTörlés
  3. Sokkal szebb lett mint az eredeti! Gyönyörűek ezek a lakkok! :))

    VálaszTörlés
  4. Csatlakozom az előtte szólókhoz: jobb mint az eredeti! :)
    És most egy kérés: ha és amennyiben - de szép is a jogász nyelv! :) - Petla új kollekciójáról tudsz valamit, megosztod velünk, ugye?! Annyira kíváncsi vagyok, hogy most miket talált ki! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen, ha olyan információ birtokába jutok, ami megosztható, akkor persze, szívesen :) Nekem nagyon tetszenek a minták egyébként, és biztosan mindenki fog magának találni kedvencet, érdekes és szép lemezek lesznek, ennyit elárulhatok :) Persze tudom, hogy ezzel most semmit nem mondtam kb. :D De aki szereti a szép, kidolgozott és néha bohókás mintákat, az nem fog csalódni :D

      Törlés
  5. Gyönyörű manikűr lett. :) És a kezdeményezés is szuper. ^^

    VálaszTörlés
  6. Csodaszép lett, a csipkemintás dolgokkal nem lehet mellé lőni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nekem szerintem azért sikerülne... :D

      Törlés
  7. Nagyon örülök, hogy belevágtunk!!! A Te manid csodás lett és valóban jobb is így, mert ezzel a színnel és a szalagokkal sokkal jobban Te vagy, mint az eredeti, tetszik ez a továbbgondolás! :) Remélem még sok-sok ilyen lesz!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! <3
      Én is remélem, szerintem mindketten nagyon jól indítottunk, épp ezért nagyon várom a következő fordulókat is :D Végre értelmes manikűrökkel (meg egyáltalán manikűrökkel) lesz tele a blog, nem csak mindenféle teszttel, és ezt neked köszönhetem :D

      Törlés
  8. Szép lett a manikűröd nagyon, az ötlet pedig nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  9. De jó ötlet ez a sorozat, szép a manid! Amikor meglátok egy tetszetős manit és is mindig elképzelem különböző verziókban :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az ötlet Julcsi érdeme, a manikűrre vonatkozó dicséretet pedig köszönöm! :) Hát igen, velem is sokszor megesik, hogy egy manikűrt nézve elindul az agyam, mit hogy alkotnék meg én :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.