2016. március 16., szerda

Hajápolás | Vitalcare Luxury Argan balzsam és kondícionáló


Nemrég, sajtóanyagként szerepelt már a Vitalcare márka a blogon, abban a bejegyzésben mindkét, itthon újdonságnak számító termékcsaládjuk bemutatásra került. Tesztelésre a Luxury Argan termékcsalád két tagját, a balzsamot és kondícionálót kaptam, úgyhogy ma ők lesznek a főszereplők.


Tudni kell rólam, hogy attól függetlenül, hogy a blogon nem szerepelnek hajas bejegyzések, imádom a hajam, viszont korántsem kap annyit ápolást, és odafigyelést, mint amennyire szükség lenne. Gyakran száraz, sprőd, és mindez az évekkel ezelőtti hajfestések (már több, mint 3 éve nem volt befestve a hajam, és már szeretem a saját hajszínem) és rengeteg hajvasalás hagyatéka. Igyekszem rendszeresen megszabadulni a még visszamaradt festett hajvégektől, de a hajvasalót nem mindig tudom kikerülni. Alapvetően göndör-hullámos átmenet a hajam (13 éves korom óta, előtte szögegyenes volt), és nem egyszerű bánni vele, sokszor nem azt akarja, amit én. Úgyhogy, mikor kénytelen vagyok kezembe venni a hajvasalót, akkor ideig-óráig szép fényes, majd száraz, szálkás lesz. Épp ezért örültem, mikor kiválasztottam a balzsamot, hogy mellé még felajánlották a kondícionálót is, mert így valóban az egész termékcsaládról tudok képet alkotni.

Gyorsan egy kis ismétlés a termékcsaláddal kapcsolatban:
» Az argánfa gyümölcsének magjából hidegen sajtolt argán olaj mélyen hidratál, feszesíti a bőrt, megőrzi a haj rugalmasságát, ápolja a töredezett hajvégeket, dúsít, tartást ad, és csodaszéppé varázsolja a leginkább roncsolódott frizurát is.
A Luxury Argan kondícionáló egy igazi szépségkúra. Hat tápláló olajból álló formulája biztosítja a legmélyebb hidratálást és kezeli a sérült hajvégeket, míg a Luxury Argan újra strukturáló balzsam spray használatától pedig a haj rugalmassá és gyönyörűvé válik.
A Vitalcare Luxury Argan termékek a természetes argán olaj erejének köszönhetően a hajkorona hihetetlenül puha és selymes lesz«



újrastruktúráló balzsam

Szórófejes kiszerelés, így nagyon könnyű vele bánni. Nagyon könnyed, szinte vizes és egyszerre kissé olajos állaga van. Mivel heti kétszer mosok hajat, mindkettő után használom. Hajmosás után, mielőtt még a törülközőt a fejemre csavarom, be szoktam fújni a hajam vele, majd hagyom, hogy hadd szívódjon be, ilyenkor hajtörlés után és szárítás előtt csak egy nagyon keveset fújok még rá pluszban, viszont van, hogy csak közvetlenül a szárítás előtt fújok a hajamra.  Nem nehezíti el a hajat, sőt igazából észre sem venni, hogy be van fújva, viszont a hajam utána puha és kellemes tapintásúvá válik. Sajnos azt nem állíthatom, hogy külsőleg olyan, mintha épp egy reklámból léptem volna ki, viszont érezhetően jobb a hajam, és napokig puha marad, no meg az illat is érezhető, nem tolakodóan, de elég kellemes marad a haj. :)




regeneráló hajkondícionáló


Narancsos árnyalatú, krémes termékről van szó. Általában csak egy hajmosásnál használom hetente, viszont olyankor igyekszem pár percnél picit tovább rajtahagyni. Sajnos ő nem pumpás kiszerelés, és a tubusból nem olyan egyszerű kinyerni a kondícionálót, de megéri harcolni érte. Nagyon szuper illata van egyébként, a balzsamnak is, olyan érzés, mintha az ember épp most lépett volna ki egy szalonból - ami nálam annyiban nem igaz, hogy sajnos kinézetre (még annyira) nem olyan, de igyekszem és a hajam is eléggé változásnak indult, a kinézetet illetően is. :)




egy hajmosás, hajvasalás, és esti "felkontyolás" utáni másnap


Azt nagyon sajnálom egyébként, hogy ehhez a termékcsaládhoz nem tartozik sampon, pedig úgy biztosan sokkal hatékonyabban tudná kifejteni a hatását ez a két termék. Mindenesetre szívesen használom őket, főleg, hogy tényleg segítenek - ráfér a hajamra rendesen. A szórófejes kiszerelésnek egyébként nagyon örülök, annak, hogy a kondícionálóért harcolni kell, annyira nem, de úgyis a balzsam kerül többször a kezembe, úgyhogy ez annyira nem probléma. A végeredmény, a pihe-puha, kezelhető és szép haj pedig nekem sokat jelent, valahogy magabiztosabbnak érzem magam, és nem kell állandóan felkontyolni azért, hogy álljon valahogy. No meg hajvasalás után is szép marad, ezért hatalmas pirospont a termékeknek.

Mindkét termék (és a másik, Nature bio termékcsalád) elérhető a dm-ekben és a Take me shop webáruházban, 1899 Ft-os áron. Az ára az egyetlen, ami nem épp baráti számomra, nem biztos, hogy kiadnék ennyit egy-egy hajápoló termékért, de sosem lehet tudni, főleg, ha beválik - bár szerencsére mindkét termék nagyon sokáig kitart, mert egyaránt elég egy kevés mindkettőből.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)