Aktuális kedvencek


Elég régen volt kedvences bejegyzés a blogon, ami igazából abból adódik, hogy sosem gyűlt össze annyi kedvenc, hogy akár hónapra vagy évszakra lebontva érdemes legyen nekiállni egy bejegyzésnek. Mindig volt 1-2 termék, aminek igazán örültem, hogy végre az enyém és tényleg ki tudom használni, de ezekről általában volt bejegyzés, amiről meg nem, azt megmutattam instán, vagy szépen csendben várta, hogy egyszer majd belekerüljön egy ilyen kedvences bejegyzésbe. 


Egyébként nem került most sem kimagasló mennyiségű termék ebbe a bejegyzésbe, tényleg csak azok, amiket állandóan használok (vagy használnék, ha lehetne/ úgy adódna), szóval ezek az abszolút kedvencek jelenleg. Három kis kategóriába osztottam őket, a legtöbbet a lakkos csoport tartalmazza, de szerintem ez nyilvánvaló volt :) Amiről már volt szó a blogon, ott a termék nevére kattintva majd megtekinthetitek a róla szóló bejegyzést.

Lakkok és miegymás...

Kezdeném a MoYou London Your magic workshop-pal, ami jópár manikűr elkészítésében a segítségemre volt, remekül kihasználható és már van kistestvére is, így akinek helyhiány miatt a nagy nem épp a legelőnyösebb, annak most már a kicsi is a rendelkezésére állhat :) 

Ami még nem lakk, de szintén lakkos dolog, az az átlátszó fejű nyomda párnája egy celluxhengerbe illesztve. Még Adéltól olvastam erről a kis hasznos tippről, és nemrég próbáltam csak ki ugyan, de azóta csak így használom ezt a nyomdafejet. 

Még van egy, ami nem lakk, de szinte elmaradhatatlan kelléke a lakkozási rituálémnak, ez pedig a Brillbird körömágybőrolaja. Eper illatú, a lötyiben mindenféle "gyerekes" cucc úszkál (pl. irizáló, szív alakú pelyhek, virág és citrom alakú bigyók :D), viszont a hatása az, amiért odavagyok. Nekem nagyon bevált,bár nem hosszantartó, amit kapunk, de örülök, hogy el fogom tudni használni. Igen, a kupakon Szaffi fognyomai lelhetőek fel...

A lakkokhoz két ILNP lakk is került, a Daisy Jane és a Clockwork. A Clockwork a legtöbb manikűröm állandó résztvevője, gyönyörű, akkor is, ha észrevehető benne a holo hatás, és akkor is, ha csak a fémes, pelyhes mivolta kerül előtérbe. A Daisy Jane pedig mostanában a kedvenc nude lakkom, Igen, rózsaszín, és igen, holo, meg jelly, de annyira kis észrevehetetlen és mégis ott van, hogy nem is tudnám más kategóriába sorolni, csak a nude-ba. 

A Cirque Astra az a lakk, amit állandóan kennék, ha lenne belőle egy csomó utánpótlásom. De nincs, úgyhogy egyelőre igyekszem csak akkor használni, ha muszáj - és az esetek többségében úgy érzem, hogy muszáj, de igyekszem visszafogni magam. Sajnos valamiért besárgult az üveg falánál (itt még pont nem látszik), úgyhogy elég csufi ránézésre, és felkenve is észrevehető kissé :/.

A fedőlakk a Julcsi féle holo top, ami fantasztikus - ha állítva lenne az üveg, akkor látnátok, hogy kevesebb, mint feléig van, szóval nem csak a levegőbe beszélek, remekül kihasználható, tökéletes holo fedőlakk, ha tehetitek, csapjatok le egyre! 

Az utolsó lakk pedig, amiről még nem volt bejegyzés, egy Lovely lakk, méghozzá a Summer Beauties kiadás nr.1-ja, de tényleg. Ez a neve, pedig annyira jó lenne, ha valami kreatívabb nevet kapnának ezek a szépségek. Szóval, igyekszem róla írni majd.


Egyéb beauty...


Ebbe a kategóriába három termék került összesen. A Playboy Play it sexy parfüm deo már egy ideje megvan, ez meg is látszik a benne levő mennyiségen. Tökéletes, édeskés, hétköznapi rohangálós illat számomra. 

Az Avon Silky Soft Musk is simán jöhet hétköznap, annyira beleszerettem az illatába, viszont míg a Playboy egy boltba menős, kutyasétáltatós, vagy bármi ilyen hétköznapi dologhoz használt illat részemről, addig az Avon inkább programokra, találkozókhoz, "randikhoz" tökéletes, legalábbis számomra. 

A harmadik termék pedig a Milani szemöldökfestékje, ami ugyan már hosszú hónapok óta beszáradt, ennek ellenére még mindig használható, főleg a saját ecsetkéjével, ami kellően kemény ahhoz, hogy felvegye a terméket, viszont kellően puha, hogy ne hatoljon át a bőrömön :D 

Kiegészítők...


Az utolsó kategóriába olyan termékek kerültek, amik remekül kiegészítik a hétköznapjaimat, nem csak a ruhatáramat. A két telefontok eBayország berkeiből érkezett, mindkettő a meghatározott szállítási idő előtt ideért már (május 23/24 és június 14/15 között kellett volna ideérniük, de május 20-án együtt vettem ki őket a postaládából, úgyhogy abszolút pozitív a tapasztalat). 

Sajna a csipkés picit kopott, de már akkor is az volt, mikor megérkezett, igazából ez annak tudható be, hogy a minta nem belül, hanem kívül van, és a legkisebb dörzsölés, vagy súrlódás hatására hajlamos megadni magát, de ~500 Ft volt, így annyira nem esek pánikba. A rózsaszín pedig fémes, alumínium tok, azt hittem, hogy nagyon karcolódni fog és hamar tönkremegy, s bár ugyan egy kevés karcolás van rajta, de egyáltalán nem feltűnő, jól bírja a strapát. 

A nyaklánc Rossetti Bizsu termék, inspirált manikűrt láthattatok már vele (a link is arra a posztra fog kidobni, onnan pedig eljuthattok magához a nyaklánchoz is). Nagyszerű darab, egy egyszerű szettet is feldob és nem érzem egyáltalán kellemetlenül magam a viselése közben (a nagyobb nyakláncokkal nálam ez előfordul...). 

A cipő pedig egy ~2400 Ft-os kínai hétköznapi szaladgálós vászoncipő, ami ugyan elsőre szépen feltörte a lábam, de nem adom fel, mert szuperül néz ki, és szintén a legtöbb öltözékhez megy, így ki tudom használni arra a pár hónapra, amíg nem megy szét. :D


Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés :) Nektek mik az aktuális kedvenceitek?

1 megjegyzés

  1. Egy vászoncipő feltörte a lábadat??? Nálam nincsenek aktuális kedvencek, régóta hű vagyok a márkáimhoz, bár nemrég vettem egy Bow UV-érzékeny lakkot meg egy thermosat, szóval elvagyok velük :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.