BPS | Pink bőrvédők

Szeretek néha mókásabb dolgokat is kipróbálni, nem csak lakkot, vagy körömdíszítő eszközöket. Ugyanígy voltam anno a Dry water marble fésűvel is, hogy poén, magamtól nem venném meg, de kipróbálni és itt megmutatni nem lenne rossz, hátha valakinek mégis szüksége van rá. Szóval így esett, hogy ismét egy bigyót kértem a tesztcsomagba. Tulajdonképpen színes, műanyag bőrvédők vannak a dobozkában, amik arra hivatottak, hogy a bőrt megvédjék (ki gondolta volna?) a lakktól, így akár nyomdázás, szivacsos átmenet, sablonozás, de valakinek akár egy sima lakkozás közben is jól jöhet. Legalábbis a BPS szerint. Hogy valóban használható-e, az mindjárt kiderül...


A csomagban 26 darab ilyen pink bigyó (igen, mostantól ez lesz rá a szakszó) van, összesen 10 féle méretben, így szerintem a legtöbbünk biztosan talál benne minden ujjára megfelelő méretűt, ami még épp jó, de nem nyom, nem "vág", szorít, hanem biztosan fedi a köröm melletti bőrt. Van hozzá instrukció is, ja és egyébként volt a dobozban francia manikűr sablon is, nem próbáltam még ki, nem is igazán tervezem a közeljövőben, de soha ne mondd, hogy soha. Belül (merthogy ez a kis tartó kihajtható) található egy rajz két kézről, és minden ujj fölé fel lehet írni, hogy hányas méret kell rá - nem fotóztam le, de ha szeretnétek, kiegészítem vele a posztot.


Az én gyűrűsujjamra és a középsőre is az 5-ös méretű kell, ebből összesen 4 van a pakkban, de megmondom őszintén, én nem tudnék úgy alkotni, hogy egyszerre mindkét kezemen vannak ilyen pink vackok, az úgy viszont kényelmetlen lenne, de így, egy kézre felrakva semmi gond.


Hogy ne csak egy sima előtte-utána poszt legyen, lépésről lépésre megmutatom, mit alkottam ezekkel a bigyókkal. Nos, első lépésként kifestettem a körmeimet a Bourjois Chair et tendre lakkal, két rétegben, a bőrömre alulra pedig kentem lehúzható alapot, ott ugyanis nem véd a cucc, úgyhogy előre gondolkodtam, ha már úgyis az a cél, hogy minél kevesebbet kelljen takarítani...


Egyébként rendesen illeszkednek a bigyók, de "pózolásnál" kicsit elcsúsztak. Szóval "felvettem" a két 5-öst, és átmenetet készítettem a két körmömre. Ahogy látjátok, a bőrömre  elenyésző mennyiségű lakk került csak, már ahol a bigyók védik. Aztán lehúztam a lehúzható alapot, egy pár mp-es takarítás és fedőlakk után pedig a végeredmény tiszta bőr és szép körmök.


A takarítása sem macera, celluxszal simán lejön a már megszáradt lakk (ahogy szöszleszedő hengerrel is), ha valaki akar, akkor lemosóval meg vattával is nekieshet, de felesleges ezeket erre pazarolni, "elvetemültebbek" le is kapargathatják :D


De hogy nyomdázásnál is megmutassam, íme, tökéletesen használható erre a célra is, egy egészen kicsi részen kellett pluszban takarítanom, mert elcsúszott.


Őszintén szólva, eszméletlen baromságnak tartottam ezeket a bigyókat, de így, használat után nagyon bejönnek. Nem azt mondom, hogy mindenkinek musthave darab lesz, de akár pontokból megvéve még a végén a manikűrök állandó segítője is lehet :D Egyébként $4,66 akciós áron.

http://www.bornprettystore.com/26pcsset-creative-spill-resistant-manicure-finger-cover-nail-polish-molds-shield-p-25683.html


Nektek bejön? :D

13 megjegyzés

  1. Ötletes találmány :-) Aliexpressen egyébként jóval olcsóbb, 1,70 USD-től már lehet kapni.
    Nit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, sok-sok BPS-on kapható termék sokkal olcsóbb eBay-en és Alin, érdemes körülnézni ezeken a helyeken is :)

      Törlés
  2. Érdekes egy darab, de én sem érzem úgy, hogy szükségem lenne rájuk.

    VálaszTörlés
  3. Vicces, de felesleges. Ugyanúgy muszáj mellé lehúzható alapot használni, így lényegében nem könnyít a helyzeten.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az útmutató alapján lakkozáshoz meg pl. a hozzá kapott francia manikűr sablonhoz ajánlják - van, aki tényleg nem tud szépen lakkozni, bár neki sem létszükséglet, de ha van kéznél ilyen bigyó, akkor simán használható. :) Viszont a nyomdázás meg átmenet készítése tényleg igényel egy kevés lehúzható alapot a bőrre, de korántsem annyit, mint amennyit teljesen rá szoktam kenni :D Nem meggyőzni akarlak, mert szerintem sem egy forradalmi találmány, de azért szerintem könnyít a helyzeten - de megvenni max. pontokból érdemes :)

      Törlés
  4. "Eszméletlen baromság" - ezen nevettem, de igaz. :D Nem sok értelme, én leginklább a köröm fölötti részt kenem össze, igaz vékony ujjaim vannak, a köröm mellett nincs is sok..... Nyomdához nem is használok semmit, lemosós fültisztító. (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem tudnék úgy nyomdázni, hogy nem kenek a bőrömre lehúzható alapot, megőrülnél, sokszor annyira macera a körbepucolás :D

      Törlés
  5. Nem egy létszükséglet. :D Viszont a manikűr ismét remek lett! ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Nyilván nem az, de ha már megvan, akkor kihasználom :D De meg nem venném. :D

      Törlés
  6. Húzom az időt,hogy teszteljem :D Nem is kértem,mégis írnom kell majd róla valamit....
    Sok értelmét nem látom,sőt,igazából semmit,a merev műanyagtól a hideg is kiráz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megírod a posztban, hogy neked nem szimpatikus ez a cucc meg hogy próbáltad, de neked kényelmetlen, 1-2 fotó és ennyi :D

      Törlés
  7. Mik vannak. Persze én sem mondom, hogy soha, na de pont elég a lehúzható alap. Igaz, ez többször használatos.

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.