2016. július 10., vasárnap

Summertime! | Nyárias manikűrök IV.

Ezzel a bejegyzéssel elérkeztünk a minisorozat negyedik, egyben utolsó részéhez. Be kell vallanom, nagyon élveztem, és köszönöm még egyszer Ildikónak, aki felvetette az ötletet. Elég gyorsan eltelt ez a 4 hét, de hát semmi nem tart örökké :) Lássuk is, milyen manikűrök rejtőznek ebben a bejegyzésben!




1. Sealife


Ezúttal nem "cukiskodtam". A "hagyomány" megtörésének céljából most hanyagoltam az Infinity Nails lemezt, és ebben a manikűrben egy másik volt a segítségemre. Az állatkákat hagytam a nyomdapárnán megszáradni, majd az előtte elkészített és fedőlakkal bevont átmenetre helyeztem a tengeri csillagokat, halat és a tengeri csikókat (no meg a hüvelykujjamon egy teknős volt, de arról sajnos nincs fotóm).

Felhasznált termékek:
* Lovely Summer Beauties nr.1
* China Glaze Sunday Funday
* Dance Legend Velvet 657
* Pet'la Plate Aloha
* Moyra nyomdafedőlakk


2. Sailor


Ezúttal is igyekeztem nem egy szokványosat alkotni, de ez talán közelebb áll a megszokottabb matróz manikűrökhöz. Kilakkoztam a körmeimet kékre, pirosra és fehérre. A fehér alapra sötétkék és piros akrillal, a kisujjamra pedig fehérrel pöttyöztem, de nem végig. A középső és gyűrűsujjamra pedig nyomdáztam.

Felhasznált termékek:
* China Glaze One track mind
* Sophin Vinyl 26
* Moyra fehér nyomdalakk
* piros, fehér, sötétkék akrilfesték


3. Summer


Átmenettel nyitottam a bejegyzést, azzal is zárom, csak kicsit másabb színekkel. A középső és a gyűrűsujjamon elkészítettem az átmenetet fehér alapra, a többit pedig kilakkoztam. Az átmeneten átmentem 1 réteg fedőlakkal, majd erre nyomdáztam virágos-leveles mintát.

Felhasznált termékek:
* Essence Love is in the air
* Rimmel Peachella
* China Glaze Petal to the metal
* Moyra nyomdafedőlakk
* Moyra fekete nyomdalakk
* BP-L024


Furi most ezt így lezárni, de bevallom, kicsit megkönnyebbülés is, néha nem nagyon volt ötletem, hogy mit is alkossak, bár mindig sikerült szerencsére megoldani mindent. Ha mást nem, jövőre is igyekszem hasonlót készíteni, vagy valami másik alkalomból, mert egész jó móka volt egyébként :)

Köszönöm, hogy velem tartottatok a 4 hét során! Melyik volt a legeslegkedvencebb manikűr számotokra? :)

5 megjegyzés :

  1. az utolsó a kedvenc, de mindegyik nagyon szép. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Hangulatában és színvilágában talán az a legnyáriasabb :)

      Törlés
  2. A virágos nekem is nagyon tetszik, az elsőnél meg az átmenet színei!

    VálaszTörlés
  3. Mindegyik nagyon szuper manikűr lett, de nekem is az utolsó a kedvencem :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)