2016. augusztus 10., szerda

Az elmúlt pár hét manikűrjei...

Az utóbbi időben nem készítettem sok manikűrt, sem kedv, sem ihlet nincs még igazán, viszont azt a pár darabot, ami jól sikerült, szeretném mindenféleképp megmutatni. Szóval, a mai poszt csak ilyen random manimutogatós lesz.

Összesen 5 manikűr került ebbe a bejegyzésbe, elég vegyes technikával készültek, ezért is nem Nyomdázott manikűrök a poszt neve, hiszen csak 2-höz használtam nyomdalemezt, a többihez pedig ecsetet, vagy díszítőtűt.




Az első, rózsás manikűr: fehér alapra függőleges átmenetet készítettem különböző lakkokkal, majd erre nyomdáztam feketével, a BP-L024 lemezről vannak a rózsák.
Második, amőbás mani: A Héhé 089-es lemezről választottam a cukiságokat, és a génekre emlékeztető minta is arról van. A cukik nyomdamatricaként kerültek a körmeimre, a többi pedig sima nyomdázás.
Harmadik, rózsaszín manikűr: ILNP Clockwork, Max Factor Disco Pink és CND Cream Puff felhasználásával készült, a fehér alapra pöttyöztem a pink és fémes lakkal, majd díszítőtűvel összehúztam őket.
Negyedik, színes manikűr: Az inspiráció egy fotó volt, amit még Petra készített nemrég. Meglátogattak, elmentünk egy kávézóba, és érdekes mintája volt a csészének, ő pedig lefotózta, a Prisma nevű app segítségével, és nagyon megihletett a fotó, így elkészítettem, fehér alapra akrilfestékekkel a mintát.
Ötödik, pöttyöske: Felfestettem az alapszíneket a körmeimre (Essence love is in the air, Moyra fekete nyomdalakk, Golden Rose RC 50 - nem színhű, és FUN 24kdh), majd fekete és sárga akrilfestékekkel pöttyöztem, végül fedőlakkal zártam az egészet.


Nekem az utolsó kettő a kedvencem, és nektek? :)

6 megjegyzés :

  1. Mindegyik nagyon szuper lett, én nem tudnék kedvencet választani, mert mind az lenne akkor, vagy a színe vagy a technikája miatt :) Egyszóval mindegyik nagyon szuper lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Nagyon örülök, hogy tetszenek! :)

      Törlés
  2. Mind olyan nagyon szép! Ha mégis kedvencet kellene avatni, nekem a második. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kis cukik miatt, ugye? :D Köszönöm! :)

      Törlés
  3. Nagyon szép aprólékos munka mind. Régebben én is lelkesebb voltam, talán ha több időm lesz, többet fogok lakkozni, de mostanában este 8 után szoktam nekiállni, emiatt mindig vmi egyszerűt csinálok csak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Nekem lenne rá időm, de kedvem nincs sajnos, nem érzem, hogy leköt, nem élvezem, nem találom benne a szépet mostanság.

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)