2016. november 9., szerda

2016 őszi-téli körömtrendek

Minden évszaknak megvannak a maga meghatározó trendjei, teljesen mindegy, hogy ruhákról, frizurákról, kiegészítőkről vagy épp körömről beszélünk. Az emberek többségének ezek a trendek leginkább iránymutatást jelentenek az esetleges újdonságokkal kapcsolatban, amikkel nem baj, ha tisztában van az ember, hiszen egy-egy újabb, vagy esetleg elfeledett technika kerülhet a látókörünkbe.

AKTUÁLIS TRENDEK

Három kategóriára osztottam a mostanában felkapott dolgokat, így logikusabb és átláthatóbb lesz.

Az első kategória a nem túl találó "SZÍNEK" nevet kapta tőlem.
A klasszikus, nude árnyalatok mellett a sötét lakkok (minél sötétebb, annál jobb), és az ezüst hódítanak. A sötét árnyalatok gondolom maguktól értetődőek, ősszel sokak preferálják egyébként is a kevésbé élénk vagy világos árnyalatokat, ilyenkor a bordó, barna különböző árnyalatai kerülnek a kézbe, a fekete pedig elmaradhatatlan. Az ezüst, mint "trend" leginkább a frizurák terén, majd a különböző ruhaneműkkel, kiegészítőkkel, cipőkkel kezdett bekúszni a köztudatba (ismét) és természetesen a körmök sem maradhatnak ki. Ezüstöt ezüsttel.
Az én kedvencem a kategóriából:
A nude lakkozás, szinte minden alkalomra megállja a helyét, egyszerű, nem hivalkodó, mégis nőies. Minden körömhosszon jól mutat és rengeteg mintával fel lehet dobni, rengeteg szín passzol hozzá, nem nehéz feldobni :)

 (forrás: 1, 2, 3)


A következő a "DÍSZÍTŐK" kategóriája, ide tartozik minden olyan díszítőeszköz, ami nem lakk, de szuperül  feldobja a manikűrünket.
Nagyon hódítanak mostanában a különböző, díszítésre alkalmas porok, legyen szó krómporról, vagy pigmentről, akár holografikus hatású porról, amiket műkörömnél és sima lakkozásnál egyaránt lehet használni. A glitteres díszítés is újra fénykorát éli. A kaviár manikűrök visszatérnek, csak most crystal pixie néven hódítanak, és persze a különböző Swarovsi kővel (vagy egyszerű sima mezei strasszkővel) díszített manikűrök is igazi ékszerei lehetne a kezeknek.
Az én kedvencem:
Holo minden mennyiségben. Imádom a holografikus körömlakkokat, ugyan holo port még sosem próbáltam, de az eddig látott tesztek alapján csodaszép körmöket varázsolhatunk magunknak vele.

(forrás: 1, 2, 3, 4 )


"NAIL ART" A harmadik, egyben utolsó kategória szuper (és eddig is ismert) díszítési technikákat foglal magába, de hát a trend az trend, szóval, mikor, ha nem most fogunk alkotni például rengeteg mutatós:
- csíkos (pont, mint Gombóc Artúrnál, csak itt a sok vonal a lényeg: lehet vízszintes, átlós, függőleges, összevissza, stb...)
- negative space
- 90-s évek inspirálta, bohókás
- vagy márványos manikűrt?
Az én kedvencem:
Nem tudom csak egyre leszűkíteni, a negative space és csíkos manikűrök nagyon a szívemhez nőttek, nagyon mutatósak tudnak lenni, a viselőjétől függően lehetnek egyszerűbbek, és bonyolultabbak is, a lehetőségek száma végtelen :)

(forrás: 1, 2, 3, 4 )

- - - - - - -
Kiegészítés, avagy a trendeken túl...

Az előre meghatározott trendeken túl mindig vannak állandó dolgok, amik befolyásolják a körömfestési és -díszítési szokásokat. Ilyenek például az aktuális ünnepek, a természetben előforduló színek, állatok, növények, helyek.

Ősszel preferált minták például a falevelek, cuki rókák, termések, gombák, halloween-re hangolódva az "ijesztő" vagy épp vicces alkotások. Télen pedig a pulcsiminták (akár kötött, akár norvég mintás típusról van szó) hópelyhek, hóember, az ünnepekhez kapcsolódva Mikulás, rénszarvasok, karácsonyfák, gömbök és persze gyertyák is kerülnek a körmökre, ez utóbbi minta akár még ősszel, mindenszentek és halottak napja alkalmából is "kiegészítője" lehet egy-egy manikűrnek.

Manapság egyre nagyobb szerepet kapnak a vizes matricák és a nyomdalemezek is, nem csak a lakk őrültek (nem kérek bocsánatot, én is az vagyok...), hanem a műkörmösök körében is. A nyomdázás egy nagyon gyors és viszonylag egyszerű díszítési mód, ám nagyon jól ötvözhető más technikákkal, és a kevésbé kreatív vagy kevesebb kézügyességgel rendelkező hölgyek számára is lehetőséget nyújt arra, hogy különleges manikűröket készíthessenek. Rengeteg, egy-egy évszaknak megfelelő mintákkal teli nyomdalemez közül válogathatunk, akár kombinálhatjuk is a különböző ábrákat egy-egy manikűrön belül, ám egy-egy körmön is. Érdemes minőségi nyomdalemezek (az itthon kaphatóak közül például Pet'la Plate, MoYou London) közül válogatni, így nagyobb eséllyel lesz már az első próbálkozás is sikeres, nem megy el a további próbálkozásoktól a kedvünk :) Persze ez nem azt jelenti, hogy ami olcsó, az nem lehet jó, érdemes több márka kínálatát végigböngészni, és a külföldről való rendelés sem szabad, hogy bárkit visszatartson :)

Végezetül pár inspiráló színkombinációt is szeretnék nektek mutatni, néha meglepő, hogy egy-egy szín mennyire jól tud mutatni bizonyos összeállításokban. Igyekeztem olyanokat válogatni, amik ősszel és télen is remekül megállják a helyüket, de azok is találhatnak maguknak kedvencet, akik egyébként a melegebb árnyalatokat, kevésbé "extrém" kombinációkat szeretik.





4 megjegyzés :

  1. Nagyon jó poszt, hasznos is! Nálam marad a nyomdázás időhiány, eszközhiány miatt. A színösszeállítások nagyon tetszenek a végén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy így gondolod! :) Eredetileg sokkal, de sokkal több színkombináció volt a végén, körülbelül fél posztnyi, annyira beszippantott az oldal :)

      Törlés
  2. Jó poszt, el is mentettem könyvjelzők közé, már csak a színkombinációk miatt is ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a bejegyzés! :) A colorpalettes.net oldalon még több színkombináció található, egyik szebb, mint a másik :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)