Télies manikűrök | 1.

Mostanában nem nagyon van "random" manikűr a blogon, mindig csak valami termékhez kapcsolódóan. Mivel ma advent első vasárnapja van, ezért úgy gondoltam, hogy ismét készítek egy minisorozatot, amiben most télies manikűrök fognak készülni, de posztonként csak 1, nem 3-4, ahogy a nyárias manikűröknél volt.


Viszont, mivel számomra az advent határozottan a télhez kapcsolódik, ám egyelőre még évszakilag, időjárásilag és naptárilag is ősz van, ezért úgy gondoltam, hogy az első manikűr amolyan őszi-téli átmenet lesz. Alapvetően a bordó-nude kombináció számomra nagyon is őszi, ám a megfelelő díszítésekkel, technikákkal télivé, ünnepivé tehető, azon túl, hogy egyébként már önmagában is elegánsan mutat. Így készült el az én fehér-nude-bordó, pulcsis-hópelyhes manikűröm:


Mindegyik körmömre felfestettem a megfelelő színű alapot, erre pedig 1 vékony réteg mattító fedőlakk került - erre sokkal könnyebb akrilfestékkel alkotni, nem folyik el, és nem "ugrik össze" a minta. Majd miután megfestettem a mintákat is, ismét egy réteg mattító fedőlakkal zártam, és kész is. Milve bordó akrilfestékem nincs, ezért pirosból és feketéből kevertem ki, egészen tetszett az árnyalat, bár nem sikerült annyira mélyre, mint a bordó lakk színe.




Amiket használtam:
* IsaDora Dark Decadence & Matte top
* Avon Nudeitude
* Essence wild white ways
* Brillbird akrilfestékek
* Brillbird Nail art-line díszítőecset

Remélem, nektek is tetszeni fog ez a kis sorozat :)

6 megjegyzés

  1. uh én ezeket a mintákat csak nyomdázva merném kipróbálni, tök ügyes vagy, hogy kézzel fested őket a nyomdázás aranykorábban is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nem volt nehéz elkészíteni őket, egy jó vékony ecset kell csak hozzá, meg egy kevés kreativitás és kézügyesség :) Rengeteg nyomdás manikűr van a blogon, épp emiatt készítettem most inkább kézzel festettet :)

      Törlés
  2. Nagyon tetszik ez a manikűr! Tényleg télies és őszies is egyben, nagyon eltaláltad. (-:

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett! Kell már csinálnom egy fekete pulcsimintás manikűrt, csak sok terv, kevés idő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Remélem, azért sikerül valamikor kivitelezned :)

      Törlés
  4. Ejha, nagyon szép kézzel alkotott minták lettek! És a színösszeállítás is nagyon bejövős :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.