Magnum üveg körömreszelő


Hosszú idő óta csak reszelem a körmeimet, a vágástól lemezesen szétválik a körmöm, ami lássuk be, nem a legjobb dolog, ha az ember lánya szeret lakkozni, szereti a szép körmöket és emellett körmös blogot is ír, ahol azért nem egy mellékes dolog az ápolt kéz mellett az ápolt köröm sem.


Régebben használtam fém körömreszelőt, amivel a tapasztalatom az, hogy sajnos elég hamar hajlamos elkopni az összes, így végül nem is próbálkoztam túl sokkal. Azután a papírreszelők kerültek sorra, és nekem beváltak. Könnyűek, a jobb minőségűek hosszú ideig társaink a körömápolásban, táskában is elférnek, és nem drágák (és ha esetleg szükség van rá, fertőtleníthetőek is, legalábbis a többség). Használtam durvábbat, kevésbé durvát, körömrövidítéshez inkább valami durvább típust, ami hamar levesz a hosszból, a formázáshoz pedig egy soft verziót. Úgy egy éve nagyjából viszont már birizgálták a fantáziám az üvegből készült körömreszelők is, nagyon sok jót olvastam róluk, és hónap elején bekerült egy a wishlist-embe is. Ebben a bejegyzésben pedig pont a wishlist-es darabról fog szó esni, és a tapasztalataimról. 


A Notino-ról szereztem be ezt a Magnum márkájú (korábban még nem találkoztam sehol ezzel a márkával) üvegből készült körömreszelőt. Bár kaptam tanácsokat az üvegreszelővel kapcsolatban, például Ágitól, hogy érdemes olyat beszerezni, aminek a két oldala különböző durvaságú, de úgy voltam vele, hogy emiatt most nem megyek sehova vadászni, ha elsőre beválik ez, akkor a későbbiek során ráérek valami speckóbbat beszerezni - ennek a reszelőnek egyébként mindkét oldala egyformának tűnik, nem vettem észre különbséget. Nagyon finom szemcséjű egyébként, körömformázásra, igazításra tökéletes, viszont ha a hosszon kell rövidíteni, arra is megfelel. Az egész nagyjából 10 cm hosszú lehet, vagy talán még annyi sem, a reszelőfelület pedig kb. 7 cm körül van, szóval elég pici, talán kicsivel elégedettebb lennék vele, ha pár centivel hosszabb lenne, de egyébként tökéletesen "működik". Eléggé minőségi, masszív darab (bár nem hajlítgattam, miért is tenném!?), de amióta megvan, sikerült kétszer is leejtenem, és semmi probléma nincs vele. Bár táskába csak akkor tenném, ha valami merev, erős tokja lenne, vagy talán még pénztárcába is belefér, így tuti mindig nálunk, illetve kéznél lesz. 




Ugyan nem tudom, mennyi ideig bírja, és remélhetőleg ez sokáig nem is fog kiderülni, és hát rossz tapasztalatokkal sem rendelkezem, így ez a termék ajánlott részemről! :)

A körmeimen a posztban 2 réteg Eveline 8in1 van.

14 megjegyzés

  1. Fémreszelőm nekem is van, de nem használom egy ideje, mert alig reszel. A papír viszont jó, bár volt, ami egy használat után ment a kukába, mert lekopott róla a szemcse. Moyra reszelői beváltak, a 180/100-as, tavaly karácsonykor vettem négyet, még mindig az elsőt használom, bár most már meg kellene válni tőle a rend kedvéért, bár nem tudom, hogy lehet elkapni betegséget a reszelőtől, a köröm végét reszelem csak vele, értelemszerűen kézmosás után. Jó lehet az üveg, azt tudnám mosni időnként, Moyrának is van azt hiszem, majd olyat veszek, tervben van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megtelepednek rajta a bacik, mert attól még megfogod, vagy lerakod ide-oda, de leginkább akkor javasolt a fertőtlenítés vagy reszelőcsere, ha más is használja a reszelőt. A szappanok többsége nem igazán ellenfele a baciknak, a kézmosás nem biztosíték arra, hogy utána a reszelőre nem kerülnek. Persze most nehogy azt hidd, hogy én megszállottan kézfertőtlenítek, meg állandóan fújkodom a reszelőimet :D Csak azt, amit másoknak használok.
      Volt olyan reszelőm, ami sos kellett, de tényleg csak vészhelyzetben venném, mert már alapból sem reszelt jól. Igen, a Moyrának is van üvegreszelője, ha majd veszel, kíváncsi vagyok, neked hogy tetszik :)

      Törlés
    2. Persze, jobb az óvatosság, de nálunk csak én reszelek körmöt :) Szülinapra veszek üvegreszelőt, már csak pár hónap. (Nem csak azt :) Á, tényleg ki kellene már dobni azt a reszelőt, csak most döbbentem rá, hogy ennyire régi.

      Törlés
    3. Na a szülinap mindig egy jó indok arra, hogy meglepjük magunkat pár dologgal :D

      Törlés
  2. Örülök, hogy bevált neked is :)
    Amúgy ebben a tökban sem törik ám össze, nekem a táskámban van egy Bps, össze- vissza dobálom, és még mindig ép :D
    Mellesleg milyen szépek a körmeid :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én féltem, nekem tuti sikerülne összetörni... Még mindig nem bízom magamban :D
      Köszönöm! (:

      Törlés
  3. Egy ilyen kicsi nekem is jól jönne táskába. Én egy Rossmannból származót hordok munkahelyi táskámban, ami fele ilyen vastag, mert sajnos csak egy oldalú, a másik oldala fényes, eléggé mérgelődtem is ezen, mert itthon jöttem rá. Ezért is munkahelyi, ott ritkán kell. :D Egyébként régóta csak reszelek én is, mert sajnos nekem is lemezesen törik a vágástól. \-: Én évek óta használom ezeket, az elsőt a Lidl-ből vettem. Nagyon sokáig jók, talán évekig is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha pont pici kell (meg kétoldalú), akkor ez a reszelő tökéletes, talán keresve sem talál az ember rövidebbet :D Reménykedem, hogy az enyém is sokáig hű társam marad a körömformázásban, és akkor nem is kell másik, legalábbis jelenleg nem gondolom, hogy szükségem lenne még egyre.

      Törlés
  4. Örülök, h írtál erről. Hát, én sokáig vágtam és fémreszelőztem a körmöm, de elég roncsolta a körömlemezeim és mállott is a végük... Tegnap törtem, SOS-ben kellett reszelnem, csak fém volt nálam, ami annyira "szuper", hogy csutkára kellett igazítanom végül az egészet... Amikor rendeltem pár hónapja ezt-azt, behúztam egy üveg reszelőt is. Ég és föld, azóta csak ezt használom, viszont egyoldalú, nem kis kicsi, szóval ez számomra tökéletes lesz a táskámba. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát annak a fém körömreszelőnek már leáldozott... Mondjuk nekem röviden sem tűnnek picinek a körmeid, lehet rájuk alkotni :)
      Amúgy, amikor SOS kell körmöt reszelni, de nincs nálam reszelő, akkor valami érdes falfelületet szoktam keresni, hogy legalább annyira lecsiszoljam, hogy hazaérve menthető legyen - működőképes ötlet, nem egyszer próbáltam már :D:D
      Lehet, hogy megkockáztatom, hogy én is beteszem majd a táskámba, mondjuk nálam amiatt jönne ez jól, hogy pici, meg tokja van, és legalább nem karcolna össze mindent, mert a nagy papírreszelőt csak beledobom a táskámba a többi cucc közé, és nem hiszem, hogy jót tesz nekik. :D Fogtam már össze telefont körömreszelővel, szép volt a kijelző utána... :D

      Törlés
    2. Most tényleg megacsutka, tövig reszelt, de majd megnő, ez a falfelület meg hatalmaaaas, besírok. :D

      Törlés
    3. Vannak praktikáim, na... :D

      Törlés
  5. Én az üveg körömreszire esküszöm. Papír van nálam sos helyzetekre, de itthon formázni üveggel szoktam. Love!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is csodálom, hogy szereted, nekem is nagyon bejön! :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.