Manikűrök akrilfestékkel | 2.


Épp egy hete került ki a Manikűrök akrilfestékkel című (úgy néz ki) sorozat első része, most pedig egy újabb kis gyűjteményt szedtem össze egy bejegyzésbe, és ezen manikűrök elkészítése során az akril szintén főbb szerepet játszott. Még mindig van mit gyakorolni, de még mindig imádom a kézzel festegetett manikűröket, és nem is különösebben hiányzik a nyomda, bár mostanában azért volt 1-2 nyomdás manikűröm is, bár csak egyetlen egy került Instagramon feltöltésre. Na de mutatom is a mai poszt alanyait.


1. Az első manikűrnél a piCture pOlish Escapades lakkot használtam alapként, 2 ujjamon csak félig festettem fel, majd lezártam egy fehér sávval. Illetve háromszögeket festettem, majd fedőlakkal fejeztem be a manikűrt. Ezt viseltem is, elkészült jobb kézre.



2. A Different Dimension ...Dream Within A Dream a szerelemlakkom még mindig, annyira csodás, de néha annyira soknak érzem, viszont igyekszem mindig megtalálni hozzá a legmegfelelőbb mintát, vagy lakkot, amivel esetleg szuperül összeillik. Ezt a szem mintát már sok helyen láttam, manikűrökön, kiegészítőkön egyaránt, engem pedig egy telefontokos, cipős kép ihletett meg végül. 2 réteg lakkra került 1 réteg fedőlakk, erre festettem meg a szemet, végül még 2 réteg fedőlakk került rá, igyekeztem a lehető legegyenletesebb felszínt elérni.



3. Ez a színkavalkád az egyik legkedvencebb alkotásom az elmúlt időszakból, annyira vidám, és pont egy esős időszak közepén volt igazán üdítő elkészíteni. Ez az alkotás volt az inspiráció. Próbáltam megtartani belőle, illetve hozzátenni saját magamból is. Első lépésként fekete akrillal megfestettem a sávokat, majd kitöltöttem színes lakkokkal a hézagokat. Ezután fedőlakk került rá, és mégegyszer átmentem a fekete sávokon akrillal. Az üres körmeim kifestettem sárga lakkal, majd minden körmömre került egy réteg fedőlakk. Ezt is viseltem, a jobb kezemen csak egyetlen körmömre készítettem színes mintát.



4. Éles váltás a színes után, ezúttal egy fekete-fehér manikűr csak akrilfestékek (illetve a közben és végén fedőlakk) felhasználásával. Először megfestettem a francia végeket, erre húztam 1-1 réteg mattító fedőlakkot, majd megfestettem a négyszögeket. Végül 2 réteg CND Vinylux fedőlakkal zártam a "műveletet".



Az első ilyen bejegyzés:
Manikűrök akrilfestékkel 1.


Nektek hogy tetszenek a mai bejegyzésben szereplő manikűrök?

10 megjegyzés

  1. Egyik szebb, mint a másik!! Az első meg a színes meg az utolsó nagyon-nagyon tetszik!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Nagyon örülök, hogy tetszenek! :D

      Törlés
  2. Nekem is pont ez jutott eszembe: egyik szebb mint a másik! Mind a három fantasztikus lett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Ugyanarra a 3-ra gondoltál, mint Audrey? :D

      Törlés
  3. Csodálatosak! Tényleg érhetne egy kollab lakk Neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! <3 Minőségileg sajnos sehol nem vagyok ahhoz, hogy saját kollab lakkom legyen :D De mindig jól esik, mikor írod :D

      Törlés
  4. Annyira szépek! (-: Ha kedvencet kell választani nekem a második. Tényleg csodás az a lakk! (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Ugye? Annyira szeretem :)

      Törlés
  5. Első és utolsó nagyon bejön. Sőt, az utolsó hatalmas kedvenc lett. A második túl morbid és nem jött be a tarka alaplakk sem, míg a harmadik túl színes a számomra. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök. hogy tetszenek! :D Olyat úgysem fogok soha alkotni, ami bejön majd mindenkinek, változóak az ízlések :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.