2017. február 14., kedd

Valentin-napi manikűrök

A Valentin-nap egy a sok-sok ünnep közül, ami ihletet ad a sminkelni, illetve lakkozni szerető és tudó embereknek egyaránt. Akkor is, ha az illető utálja a Valentin-napot, vagy épp oda van érte, na meg persze a két véglet között is jó alapot szolgáltat egy-egy szíves (illetve akár valami nem szíves, anti Valentin-napos) manikűrre. Én leginkább semleges vagyok, ha magáról az ünnepről van szó, de egyébként szeretek Valentin-napi manikűröket készíteni, így születhetett meg a mai poszt is.


1. szíves, de nem piros

Szerettem volna egy olyan manikűrt, ami színeiben nem, csak mintájában emlékeztet arra, hogy esetleg Valentin-napon is alkalmas lehet a viselésre. Alapként az ILNP Daisy Jane került a körmeimre 2 rétegben, erre fehér akrillal készítettem márványos hatást, ami ugyan nem látszik sajnos. Majd fekete lakkal nyomdáztam rá szíves mintákat.


2. a piros, de kicsit giccses

A második manikűr a kissé giccsesebb, csillogós vonalat képviseli, de nem akartam túlzásba esni. Alapként egy Sophin piros (Vinyl 26) lakkot használtam, majd a gyűrűsujjamra először megfestettem a szív körvonalát, és kitöltöttem pinkes-pirosas glitterekkel, végül újra meghúztam a körvonalat újra. A középső ujjamra festettem szintén egy szívet, majd mindkettőt körberajzoltam szaggatott vonalakkal, illetve a minta nélkül maradt körmeim is így jártak. 


3. a piros, de egyszerű

Végül szerettem volna egy olyan manikűrt is, ami ugyan piros, de nincs benne semmi csicsás. MoYou Matra festettem piros pacákat és hagytam teljesen megszáradni, majd egy szivecskés formalyukasztóval elkészítettem a szíveket. A körmeimet kifestettem CND Vinylux Wildfire-rel, a gyűrűsre és a középsőre csak Eveline 8in1 került 2 rétegben, így kaptam egy nagyon nagyon halovány tejesebb alapot. A még félig ragacsos alapra illesztettem a szíveket, és végül 2 réteg fedőlakkal zártam.



Ti szoktatok készíteni Valentin-nap alkalmából manikűrt? Megihletnek titeket is az ünnepek, függetlenül attól, hogy megtartjátok-e vagy sem?

10 megjegyzés :

  1. Egyszerű nyomdázást csináltam, ünnepelni nem szoktam. Nagyon szép alkotások, főleg az utolsó tetszik!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Végül nekem is az tetszett a leginkább :)

      Törlés
  2. Egyig szebb, mint a másik :) Nem is tudok választani :) .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszenek! :)

      Törlés
  3. ez a formalyukasztás nagyon nagy ötlet :) a legszebb az utolsó szerintem is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, de nem az enyém az érdem, több manikűrnél is láttam már ezt a megoldást :D Örülök, hogy tetszik!

      Törlés
  4. Csodásak, ötletesek, egyediek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszenek! :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)