Manikűr rutin


Az előző ilyen bejegyzésben a manikűrözéshez javarészt szükséges termékeket, eszközöket mutattam meg, most pedig a saját manikűrözési rutinom kerül terítékre. Ahhoz, hogy ennyire alapos legyen, nagyrészt hozzájárult a tanfolyam is, viszont tényleg kellően ápoltnak érzem utána a kezeimet. Természetesen nem csinálom minden egyes alkalommal ezt végig, hiszen nem lesz minden nap vagy minden héten gigantikus mennyiségű letapadt bőr a körmökön, és nem is kell mindig a formán reszelni, vagy rövidíteni a körmöket, ezt a "procedúrát" általában havi maximum 2 alkalommal szoktam teljesen végigcsinálni. Nem mondanám időigényesnek egyébként, nagyjából 20-30 perc az egész, akár egy sorozatepizód közben is simán lehet ápolni a körmeinket, bőrünket.


Nálam az alábbi volt a kiindulópont (tegnap készítettem egyébként a fotókat és a bejegyzést is, szóval elég friss). Ennél szokott rosszabb is lenni, de nem akartam még heteket várni, egyébként sem szeretem, ha ennél ápolatlanabbak, olyankor borzasztó igénytelennek érzem magam. A kéz mindig az elsők között van, amit megnézek másokon, legyen akár férfi, akár nő az illető, szóval fura lenne, ha a saját kezeim ápoltságára nem figyelnék oda.


1. körömformázás, illetve a körmök rövidítése

Első lépés (kézmosás, meg mindenféle fertőtlenítés után, ha szükséges) a körmök hosszának rövidítése, vagy esetleges körömformázás. Én ehhez leginkább a körömreszelőt javaslom, papír, vagy üveg alapút, legalábbis ezt a kettőt én nagyon szeretem. A fém igen hamar elkopik és utána már használhatatlan. A reszelőt lehet jobbra-balra húzni, nem csak egy irányba reszelhetünk. A reszelés körben keletkező sorjákat egy bufferrel könnyedén el lehet távolítani. Egyébként természetes körmök reszeléséhez tökéletes pl. egy olyan, zselés körmökhöz való reszelő, amit a saját funkciójára már nem tudunk használni, mert annyira megkopott. 


2. letapadt bőr oldása

Nekem ehhez kétféle oldószerem van, egy CND "csőrös" megoldású, illetve egy AlfaNails ecsetes. Sokan egyébként áztatják a kezüket, hogy a letapadt bőrt így távolítsák el, viszont egyrészt ez tovább is tart idő szempontjából, másrészt viszont az áztatás után legalább egy órán át nem érdemes lakkozni, mivel áztatás után kell a körömnek idő, hogy visszanyerje eredeti formáját, amit  a rá vitt lakkréteg nem fog követni, így lepattog, elválik a körömtől. Ezért nem érdemes sem mosogatás, zuhanyzás és hajmosás után sem lakkozni egyből.


A tubusosból a körömre kell nyomni, ez sokkal higiénikusabb, mint az ecsetes, habár már előzőleg megtisztított bőrfelületre kerül, de akkor is sokkal profibb hatást kelt. Az előző posztban is írtam, ecsetesből érdemes olyat venni, ami géles állagú, ez nem szívódik be rögtön, hanem rendesen ki tudja fejteni a hatását. Igazából szerintem ez a leghosszabb lépés a folyamatban, hiszen várni kell pár percet, hogy rendesen ki tudja fejteni az oldószer a hatását.


Miután a bőrömre kerül a szer, a feltolóval óvatosan visszatolom a bőrt, nem tuszkolom, mert a köröm is véges, nem szeretném azt sem felsértelni, illetve fájdalmat sem szeretnék magamnak okozni. Illetve a feltoló segítségével oszlatom el a köröm melletti bőrön végig az oldószert, kivéve az ecsetesnél, azzal körbe lehet kenni. Ha kellő időn keresztül rajta volt az oldó, akkor minden ujjamon egyenként először letörlöm, azután lekaparom a körömre tapadt bőrt. Ezután kezet kell mosni jó alaposan, szappanos meleg vízzel.


3. a bőrvágó olló

Ha már úgyis saját pontot kap, úgy gondoltam, érdemes lenne az olló helyes tartását is megmutatnom. Az olló két karikájába a hüvelyk- és gyűrűsujj kerül, a mutatóval pedig felülről támasztjuk az ollót. Elsőre baromi fura volt, de kényelmes.


A levágásra váró bőrcafatka, és miután már mindenhol eltávolítottam minden felesleges bőrt.


4. olajak, krémek

Legutolsó lépésként pedig valami tápláló olajat és krémet kenek a bőrömre, körmeimre. Ez a lépés a legvégére tolódik, ha egyébként lakkozunk, és nem csak egy szimpla manikűr készül. Érdemes olyan olajat választani, ami nem csak jó illatú, hanem valóban táplálja a bőrt és a körmöket is.



Olaj és kézkrém után.


A körmeim és a bőröm az extra alapos manikűrözés után.



A posztban szereplő termékek:
↪ kaparó-feltoló és olló
↪ AlfaNails Cuticle Remover, reszelő 180/240
↪ Magnum üvegreszelő  (poszt itt)
↪ CND reszelő (alapvetően zselés körmökhöz, de ez már gyenge ahhoz, a természetes körmökhöz valót itt linkelem), CuticleAway, Solar Oil, Scentsation Hand & Body Lotion
↪ Avon Blissfully Nourishing kézkrém (poszt itt)
↪ Brillbird reszelő és olaj

Ezen kívül még ugye a japán manikűr az, ami szintén hozzájárul a körmeink erősítéséhez és ápolásához, de arról nem írnék még egy posztot, hiszen volt már, itt.

6 megjegyzés

  1. nekem sajnos ennél ezerszer rosszabb a körömágybőröm, azért, hogy ilyen "szép" legyen, amilyen neked a procedúra előtt, ahhoz naponta kétszer kell krémeznem :D és arról nem is beszélve, hogy 2 nap alatt úgy ránő a körmömre, hogy szenvedés eltávolítani...lehet kipróbálom ezt az alfanails eltávolítót, a moyra-s nem nagyon jött be :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kezdetben az enyém sem így nézett ki, ez hosszú hónapok eredménye. Az enyémet a lemosó is szárítja eléggé, főleg, hogy akár napi többször is lakkozok, meg mindenféle szer is éri, de mivel egyébként is sokat foglalkozom a kezeimmel, meghálálják a gondoskodást. :)

      Törlés
  2. Nagyon szépek. Az én rutinom ehhez képest nem is rutin, lakkozás előtt olajozok, bőrt és körmöt is, aztán narancsfapálcikával leszedem a felesleges körömre nőtt bőrt, de nem tologatok vissza semmit, max. megigazítom pálcikával. Meg persze naponta min. 15-ször krémezek.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek és ápoltak a körmeid! (-: És annyira szép, fehérek!! :D Nagyjából én is így szoktam ezt csinálni, csak még ez után jön a japán manikűrös rész. :D Nekem sajnos ezt a bőroldást hetente kell végezni, mert nagyon ránő. \-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Sajnos én elég ritkán veszem elő a japán manikűr készletem, pedig nagyon is jó dolog és viszonylag hamar megvan az is. De hát talán egyszer majd beépül valami rutinba :D

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.