Pasztell galaxis, és ahogy készítettem

Nem olyan régen kitettem Instagramra egy pasztell galaxisos manikűrt, ami nagyon tetszett másoknak, és be kell vallanom, nekem is. Kellett vele pepecselgetnem egy darabig, mire olyan lett, amit elterveztem, de azt mondom, megérte minden ráfordított perc. Végül Arabella felvetette, hogy készíthetnék hozzá egy step by stepet, vagy videót, viszont videóra még nem állok készen, step by stepet viszont készítettem már korábban is, így miért ne? alapon végül elkészítettem, így saját bejegyzést is kap végül a manikűr.


Az alábbi volt a szóban forgó manikűr:


A "lépésről lépésre" elkészítése után csak a gyűrűsujjam változott, azon készítettem el újra a manikűrt, így kevesebb az eltérés az eredetihez képest, viszont mégis van változás, leginkább a mintában, na meg ugyanúgy sem sikerült felszivacsozni a színeket, de ez már részletkérdés. Sajnos ekkor már a fényviszonyok sem ugyanazok voltak, sokkal erőteljesebben tűzött a Nap, de nem szerettem volna lámpafénynél készíteni a manikűrről a fotót, a lépések miatt viszont nem futkostam percenként az ablakhoz, így azon lámpafénynél készültek.


A lépések a következőek:
(a kép alatt részletesebben ki is fejtem őket :) )


↪ Első lépésben kilakkoztam fehérrel a körmeimet, opcionális, hogy 1 vagy 2 réteg, a lényeg, hogy alapot biztosítsunk a második lépésben használt színeknek.
↪ Rózsaszín, menta és lila lakkokból pöttyintettem ki egy keveset szilikonlapra és szivaccsal felütögettem a körmeimre, különböző elrendezésben, de minden színen legalább kétszer mentem át, hogy intenzívebb legyen.
↪ Fehér akrilfestéket kevertem ki vízzel, igazából igyekeztem úgy felvizezni, hogy látszódjon, hogy fehér, de ne legyen erőteljes, majd a színek találkozását "összemostam", vagyis inkább elfedtem ezzel a vizes fehérrel. Lehet erősebben, vagy hígabban is felvinni, kinek hogy tetszik. Valószínűleg felhígított fehér körömlakkal is megoldható egyébként.
↪ Fedőlakk került rá, hogy a következő lépés szebben mutasson majd, mert így elég göröngyös volt, meg a fedőlakk segít kicsit összemosni a színeket.
↪ Vizes matricákat helyeztem a megszáradt (esetemben megkötött) fedőlakkra, illetve apró pöttyöket nyomtam, amik a csillagokat, mindenféle égitesteket hivatottak megjeleníteni, és persze 1-2 kimondottan csillagnak látszó krikszkraksz is készült.
↪ Végül újra fedőlakkal zártam az egészet, hogy ha vízzel érintkezik, akkor se a matrica, se az akril ne távozzon a manikűrről.




Nektek hogy tetszik? Szoktatok galaxis manikűrt készíteni?

9 megjegyzés

  1. tényleg gyönyörű lett :3 nekem még sose sikerült ilyen szép galaxisos mani, de próbálkozni szoktam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Nekem is vannak balul sikerült próbálkozásaim, de azokat nem teszem közzé :D Amikor épp kedve van az embernek, olyankor érdemes rászánni időt, utána már úgyis gyorsabban fog menni.

      Törlés
  2. Nekem nagyon bejön! Szerintem egyik kedvenc manikűr lett tőled. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dejó! :) Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik! :)

      Törlés
  3. nagyon szép lett. nekem is újra elő kéne vennem a galaxisos technikát, olyan régen használtam már. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Annyira jó galaxisos manikűröket lehet készíteni, és a színek is jól tudnak esni az ember szemének, főleg, hogy ennyire szép már az idő mostanában :)

      Törlés
  4. Nagyon szuper lett, imádom, ha majd egyszer lesz úgy időm megpróbálom elkészíteni, persze a matricák nélkül mert azok nekem nincsenek meg :D ( kivévr ha addig szerzek be :D )

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.