2017. április 27., csütörtök

Flamingo vs. galambok


Szeretek új, és megfizethető márkákra bukkanni lakkok terén, bár ez főleg a minőségibb darabokra vonatkozik, pl. kínais lakktúrára nem vállalkoznék (biztos ki lehet fogni használható darabokat, de nem kísérletezek). Böngészés közben bukkantam a Cocolabelle lakkokra, első pillantásra lenyűgöztek, mindjárt mondom is, miért. Nem, nem a mintás kupakjukkal, az pont nem tetszik. Amit magához a poszthoz hozzáfűznék, hogy nem most akartam kitenni, viszont mivel már megvoltak hozzá a képek, de a körmeim már nem ilyenek, nem akartam halogatni.


A márkáról magáról nem írnék feleslegesen, a saját weboldalukon elolvasható minden róluk. Szóval, ami nekem nagyon tetszik, az az, hogy minden egyes lakkjuk saját, kreatív és néha vicces, néha ösztönző/önbizalomerősítő nevet kapott. A mai főszereplő a Be the flamingo in a flock of pigeons nevet viseli. Alapvetően ezt a nevet akkor már inkább egy flamingó színű lakkhoz tudnám elképzelni, de mivel alapvetően a pigeons van kiemelt helyen a névben, ezért érthető ez a szürke árnyalat. Nekem egyébként tetszik, ruhák terén már régóta viselek szürkét, meg a blogos korszakom kezdetén is szerettem, aztán így valahogy elmaradozott, nem vettem újabbakat, pedig egyébként nagyon jó alap lehet különböző nail artoknál, illetve megy szinte mindenhez. Egyébként nem is mondanám teljesen szürkének, inkább néha mályvás-taupe-os.


Ez a galamb lakk annyira jó, hogy egy rétegben tökéletesen fed. A swatchoknál 2 rétegben kentem fel, de a manikűrben a poszt végén egyetlen rétegben van a körmeimen. Az ecsete tökéletes lakkozáshoz, kellően széles, de pont annyira, hogy a kisujjamon egy ecsetvonással ki tudom festeni a körmöm. A lakk állaga is teljesen jó, nem folyik, nem sűrű, szépen lehet eloszlatni a körmökön. Nem szárad eszméletlen fényesre, annak ellenére, hogy egyébként gél lakk effektet ígér, de egyébként szép lesz a végeredmény.



És persze milyen manikűr is készülhetne vele, ha nem flamingós? Ez az első flamingós manim, sosem festettem korábban még ezeket a madarakat a körmeimre, de a végeredmény egészen tetszett. Nagyon bejön a szürke-rózsaszín kombináció, szerintem gyakrabban is elővehetném majd a jövőben ezt a párost, jól mutatnak együtt.


A lakkot egyébként a Notinoról rendeltem, egy másik Cocolabelle (egy menta szépség, instán már mutattam róla képet) is jött a pakkban, de róla majd máskor. Aminek amúgy a neve baromira tetszik, az a There's always pizza, de sajnos az csillámos pink, amivel nem vagyok kibékülve, mármint a csillámokkal. :D

8 megjegyzés :

  1. Nagyon jó színe van a lakknak, nekem tetszenek az ilyen színű lakkok (is), a manikűr a végén pedig nagyon jó lett :)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg jó ez a szín! (-: És a rózsaszín kifejezetten illik hozzá. (-:

    VálaszTörlés
  3. A szürke-rózsaszjn nekem is az egyik kedvenc kombinációm. :) A mani is meg az új lakk árnyalata is tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) A szürkéhez szerencsére sok szín passzol, ez is egy jolly joker szín, a feketéhez meg fehérhez hasonlóan :D

      Törlés
  4. Mindig lehet találni újabb lakkmárkát :) Szép ez a taupe meg a menta is. Nekem kedvencem a szürke-rózsaszín párosítás, a flamingós mani is tökéletes!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Igen, mindig vannak újabb és újabb márkák, de ez kifejezetten jópofa :)

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)