CP manikűrök


Nem szeretnék magyarázkodni, minden bejegyzést azzal kezdeni, hogy miért nem volt poszt eddig, vagy miért húzódnak a posztolások. Nem is ez a témája a mai bejegyzésnek, hanem a manikűrök, amiket az előző CND-s posztban látott Creative Play lakkokkal készítettem. Összesen 5 "alkotás" lesz a posztban, igyekszem majd még alkotni, jóval többet szerettem volna a posztba tenni, de nem lakkoztam mostanában túl kreatívan, muszájból pedig nem tudok leülni lakkozni, szóval apránként mindenről szó esik majd a blogon :).

A Yours nyomdalemezzel egyébként majd még szeretnék posztot, mert ebbe a bejegyzésbe csak egyetlen manikűrt sikerült összehoznom, azt is kb. 1-2 hete, úgyhogy a lemezről és a nyomdapárnáról bővebben fogok még írni, de előtte szeretnék kimondottan nyomdalakkokat is beszerezni, annak ellenére, hogy sokszor szuper a CP fekete is meg fehér is, néha igénylem, hogy erőteljesebbek legyenek a minták. De most már tényleg abbahagyok minden magyarázkodást, mutatom a manikat :D


1. dry marble "szívek"


2. dry brush & egy kis nyomdázás


3.  fekete, akril rózsákkal és pöttyökkel


4. sima dry brush


5. egy kis nyomda (nem Yours lemezzel)


Az én kedvenceim egyébként a rózsás fekete és a sima dry brush, előbbi élőben nagyon elegáns volt, utóbbi pedig annyira bohókás, vidám, és simán elkészíthető olyan lakkokkal, amiket lehet, hogy soha az életben nem raknánk egy manikűrön belül össze. Néha jó dolog kísérletezni :) Nektek melyik tetszik leginkább?


És persze a kuponkódot se felejtsük el, hiszen 10% kedvezményt kaphattok: CiskaXCND

4 megjegyzés

  1. Nagyon tetszik a 4-es, 5-ös manikűr. Ne is mentegetőzz, nekem meg még olvasni sincs mindig időm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, igyekszem abbahagyni :D Nagyon örülök, hogy tetszenek!

      Törlés
  2. Mindegyik nagyon szuper manikűr lett, mindegyik nagyon tetszik, de a kedvencem az utolsó, az a lakk nagyon szépséges :)

    VálaszTörlés
  3. Az utolsó előtti nagyon bejön.

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.