Születésnapi körmök



Nemrég betöltöttem a 26-ot, ennek alkalmából pedig 3 féle manikűrt is készítettem aznap, bár a harmadik már csak egy egyszerű lakkozás volt, idő szűkében nem tudtam nyomdázni, sem más mintát rápingálni/illeszteni a körmeimre, legnagyobb bánatomra, de az első kettővel elbíbelődtem egy keveset.


Az első, amit készítettem, értelemszerűen egy ünneplősnek szánt manikűr lett, színátmenetes nyomdázással, és sütis mintákkal. Az átmenetes minta a Pet'la The perfect one-ról van, és MdU lakkokkal készült az átmenet, a sütik pedig a Harunoutás unikornis lemezen találhatóak.


A második manikűrömhöz alapként a L'Oréal Coral trianont kentem fel 2 rétegben minden körmömre, de nem teljesen. Miután megszáradt, akrilfestékkel megfestegettem minden mintát. Elsőre úgy voltam vele egyébként, hogy tuti ronda lesz, meg egy nagy hülyeség lesz a minta, de nem, végül egészen tetszett, érdekes volt. A legvégén pedig fedőlakk került az egészre.


Végül a harmadik, csak lakkos, amit aztán egész este viseltem is, így nézett ki ↓. Tetszett is, meg nem is, szerintem kellett volna rá valami minta, de már így is sietni kellett. PP Hope-ra kentem egy réteg Essence Glamaxy-t.
Nos, ezt a három manikűrt érte a megtiszteltetés, hogy a születésnapomon kiéljem az alkotási vágyam :)

3 megjegyzés

  1. Nem semmi, 3 manikűr egy nap :) Boldog szülinapot még egyszer és még jó sokat!!! A középső meg az utolsó nagyon tetszik, de főleg a középső, nagyon precíz lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Igazából meg is lepett, mennyire hasonlóra sikeredtek a minták és ráadásul elsőre, szóval nagy mázlim volt az akrilossal :)

      Törlés
  2. Isten éltessen sokáig!
    Picit irigyellek ám. Nekem már lassan az egy mani/hét is nagy kihívást okoz. :D

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.