Avon május-június | Szeret, nem szeret...


Jópár Avon termék felhalmozódott nálam az elmúlt időszakban, ezért úgy gondoltam, most mindről beszámolok egy poszton belül. Többféle termékről lesz szó, sőt igazából a legutolsó olyan, amit rendeltetésszerűen még sosem próbáltam, de valamennyi véleményem már mindről van. Na de kezdjük...


Először a lakkokról ejtenék pár szót. A Daysie, a Pine-Appled és az Electric Dancer került hozzám, az első kettőt én választottam, a pink szépség pedig a kezdőképen is látható csomag részeként érkezett. Sajnos a sárgák amennyire szépek üvegben, annyira nem nőttek a szívemhez. Sárga lakkom általában mindig csak 1 van, így akkor kell újabb, ha már elfogyott az előző, gondoltam, ezt a kettőt szívesen kipróbálnám, szép a színük, nail arthoz is tökéletesek lesznek alapként. Sajnos az állaguk nem jön be, nem a szokásos Avon állag, nekem kicsit zselésebbnek tűnnek, főleg a Pine-Appled. Nem is igazán tudtam őket normálisan felvinni a körmeimre (bár a képeken ez nem igazán látszik), 3 réteget kentem belőlük egyébként, amivel nem is lenne különösebb problémám, csak hát a fura állag.... Egyébként ha már fenn vannak a körmeimen, egészen tetszenek.

A pink szépség szaténos matt hatást ígér, nekem nagyon tetszik. Szintén 3 rétegben kentem fel, de ennek a formulájával nincs egyáltalán problémám, kényelmes volt vele a lakkozás, nagyon tetszik felkenve, kissé vibráló hatása van, de hát a neve is ezt ígéri, tökéletes nyári lakk.

(ha rákattintatok a képekre, nagyobb méretben láthatjátok őket)






●  ●  ●  ●  ●  ●  ●  ●  ●  ●

Két parfüm is helyet kapott a bejegyzésben, az első a Little Sequin Dress, a másik pedig az Attraction. Előbbi egy könnyedebb, gyümölcsösebb, bármikor viselhető illat, az Attraction viszont erőteljesebb, a gyümölcsös jegyek kevésbé érvényesülnek rajtam, én ezt különböző fontosabb alkalmakra, (pl. randira, valami megbeszélésre) viselném. Sajnos nem érzem tartósnak, 1-2, max 3 óra múlva már sem a bőrömön, sem ruhára fújva nem "találom" az illatot, a Little Sequin Dress ezzel szemben hosszú ideig érezhető. Viszont mindkettőt imádom magamon, nem is tudom, volt-e ilyen, hogy egymás után két parfüm is ennyire betalált nálam. 



●   ●   ●   ●  ●  ●   ●  ●  ●   ●

A legvégére pedig a testápolás és sminkelés szekció maradt. A Skin so Soft testápoló a hidratáláson kívül ragyogást ígér, és először nem is értettem, hogy ez most hogyan fog megvalósulni, amíg meg nem láttam a kezeimet (meg az arcomat, nem hiába írja a hátulján, hogy miután felkentük, mossunk kezet...) napfényben a használata után. Tele van nagyon apró csillámokkal, amik nem is értem, miért, de egyáltalán nem zavarnak, sőt, kifejezetten feldobják napsütésben a hangulatom, pedig alapvetően nem vagyok oda a csillogó termékekért. Hamar beszívódik és kellően hidratál, nyárra bőven tökéletes.



És hát elérkeztünk ahhoz a termékhez, amit szerettem volna megmutatni persze, de sajnos a használatáról nem tudok túl sokat mondani, ugyanis nem nagyon sminkelek mostanában, ha mégis, akkor szempillaspirál, tusvonal, esetleg rúzs és ennyi, de "soha ne mondd, hogy soha" alapon nem szeretném továbbadni senkinek, hátha rászánom magam egyszer valami "extrább" sminkre. :D
Nagyon szépen kidolgozott a minta, maga az árnyalat pedig egészen "természetes", nem lesz narancsos a bőrre kerülve sem. A swatchot ujjal készítettem, ez kb. 2 húzás volt, egészen jól építhető, bár kétlem, hogy ezzel pont túlzásba szeretne esni bárki is. :D



Köszönöm az Avonnak, hogy kipróbálhattam ezeket a termékeket!

2 megjegyzés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.