2017. június 25., vasárnap

CND + :YOURS nyomdás manikűrök | 2. rész


Újabb nyomdás poszttal jelentkezem, ám ezúttal csak 2 lemezt mutatok most meg, így könnyebb nekem is, illetve a képek mennyisége sem átláthatatlan és megemészthetetlen. Ezúttal a Sascha Gossen által tervezett Rhythmic Riddles és a Latin Carpet lemez kerül terítékre, illetve a velük készült manikűrök.

Az első ilyen bejegyzést itt olvashatod:
CND + :YOURS 1. rész

Elsőként a Rhythmic Riddles-ről ejtenék pár szót. Erről a lemezről az alsó két minta tetszett meg nagyon, de a másik kettő is nagyon jól néz ki, érdekesek, és jól kihasználhatóak (de az abszolút kedvenc akkor is a jobb alsó :D) Mind a néggyel készült 1-1 manikűr, igyekeztem változatos lenni :)


Kezdem a legszínesebbel, annyira feldobja mindig a hangulatom, ha ránézek :D 5 köröm, 5 lakk, 1 minta, de nem törekedtem arra (sőt, kimondottan igyekeztem elkerülni), hogy mindegyik körmömre ugyanaz a rész legyen nyomdázva. Végül még le is mattítottam, szerintem abszolút nyárias, vagy egy kissé őrült a végeredmény :) (és itt még sütött a nap, mikor fotóztam, a lemez másik 3 manikűrjénél sajnos nem). Lakkok az körmök sorrendjében balról jobbra: Teal the wee hours, Taxi, please, Tangerine rush, Shady palms & Barefoot bash.


A sorrend kedvéért a második minta következik, amivel egy igazán egyszerű manikűrt készítettem. Az I blanked out-ot felvittem a kisujjamra 2 rétegben, majd a többi körmömre csak sima alapot kentem, ezután a MdU White-tal nyomdáztam, végül pedig 1 réteg fedőlakk került minden körmömre.


Ebben a manikűrben nem használtam kivételesen CND lakkot, szerettem volna egy sima pinket, de az nincs a készletemben sajnos a márkától, így egy másik márka lakkját vettem igénybe, illetve nailfetti került 2 körmömre. Majd jöhetett a nyomda és a fedőlakk, szintén nyár pozitív ez a manikűr számomra. :)


A negyedikben nem vittem túlzásba a színeket, igyekeztem kicsit visszafogottabban alkotni. Menta, lila és fehér lakk került 2-2 rétegben a körmeimre, majd a fehérekre dry brush technikával felvittem a mentából és a lilából, majd erre nyomdáztam, végül szintén fedőlakk került rájuk. Színek tekintetében inkább tavaszias a manikűr, de az összhatást (illetve a mintát leginkább) nagyon szerettem. Shady palms és Barefoot Bash, illetve az I blanked out lakkokat használtam a manikűrhöz.



A Latin carpet fantázianevet viselő lemezben az tetszik a leginkább, hogy egyetlen nagy, összefüggő minta van rajta, mégis rengeteg manikűrt ki lehet belőle hozni. Kicsit macera volt takarítani egyébként, a vatta néha beleakadt a mintába itt-ott, persze nem lehetetlen letisztítani, csak gondoltam szólok (:


Vele viszont most csak egyetlen készült, nem szerettem volna tovább húzni a poszt kikerülését, de ha úgy alakul, biztosan kiegészítem majd még 1-2 manikűrrel. A hüvelykujjam azért kapott külön fotót, mert nagyon tetszett a rajta lévő minta és az átmenetes alap összhangja. Alapként 1 rétegben felkentem az I blanked out-ot, majd erre készült egy sárga-narancs-piros átmenet, amire végül nyomdáztam.



Nektek hogy tetszenek a lemezek, illetve a manikűrök, amiket készítettem?
A lakkokat és lemezeket a CiskaXCND kódot felhasználva 10% kedvezménnyel tudjátok megvásárolni, hamarosan pedig újabb nyomdalemezek is elérhetőek lesznek a kínálatukban, van 1-2, ami nagyon tetszik, érdemes lesz majd (egyébként is) felnézni a webshopra :)


6 megjegyzés :

  1. jók ezek a nyomdalemezek és nagyon szép manikat alkottál velük :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy tetszenek! Köszönöm! :)

      Törlés
  2. Szia! Gyönyörűek a minták, és csak ámulok rajta, mennyire ügyes vagy! :) Nem olyan régen találtam ide, nemrég fedeztem fel ugyanis, hogy mennyire kikapcsol, ha a körmeimmel bíbelődöm kicsit. :) Lehet, hogy volt már ilyen kérdés, de arról, hogy pl. a színátmenetes lakkozást hogy készíted, lehet tudni? Vannak esetleg valahol "hogy készült" videóid? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Üdv a "klubban"! :D Örülök, hogy te is örömöd leled ebben az elfoglaltságban, amellett, hogy kikapcsol, eléggé kreatív dolog is :) Köszönöm szépen a kedves szavakat! Nem igazán készítek videókat, sem bátorságom, sem megfelelő felszereltségem nincs hozzá sajnos. Ezen a linken viszont meg tudod nézni az egyik módját (én is így készítem általában): https://www.youtube.com/watch?v=_DIGQJpVQZw , illetve lehet legyezőecsettel is készíteni https://www.youtube.com/watch?v=kUL42Pt_7nc , meg már vannak nyomdalemezek, amiken 1-2 minta kifejezetten színátmenetes alap elkészítéséhez tökéletes https://www.youtube.com/watch?v=ATKSOcL_7iM . Remélem, tudtam segíteni, illetve a jövőben is szívesen segítek, no meg remélhetőleg máskor is visszanézel majd még ide a blogra! :)
      Szép napot!

      Törlés
    2. Köszönöm a választ, nagyon jók ezek a videók. :) A blogot természetesen követni fogom továbbra is, sőt, elkezdtem már visszafelé is olvasgatni.

      Minden jót, további szép napot Neked is. :)

      B.

      Törlés
  3. A menta-lila és az utolsó mani nagyon bejön. :)

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)