2017. július 2., vasárnap

Egyedi póló? Miért ne?!

Sose becsüld alá egy törpe pincseres nő erejét! :) Igazából, ha azt mondanám, hogy a lakkokon meg egyéb ilyen csajos dolgokon túl Szaffi a legnagyobb szerelmem, nem lenne igaz. Mert ő nem más dolgokon túl az, hanem önmagában a legnagyobb. Imádom. Épp ezért, mikor lehetőséget kaptam a Kreativátor csapatától arra, hogy pólót készíthessek, nem is nagyon vacilláltam a minta témáját illetően.



Sokat böngésztem a neten, mire összeállt a fejemben a tökéletes minta, amit szívesen viselnék és el is lehet készíteni megfelelő minőségben - fontos, hogy ne pici mintát válasszunk, mert az vagy nagyon pici lesz a pólón is, vagy felnagyítva veszít a minőségéből (az enyém végül 2440x1669 pixel lett és a nyomat élessége is tökéletes ezzel a mérettel).

A rendelést egyébként én a regisztrációval és minden fontos adat (cím, stb) beírásával kezdeném, így azzal már nem közben kell foglalkozni, hanem koncentrálhatunk magára a pólóra. Többféle típusból választhatunk, vannak egyszerű, ujjatlan és galléros pólók, illetve pulóvert is készíttethetünk, na meg sok-sok ajándéknak való dolgot is (bögre, párna, akár lábtörlő stb). A termékekre kerülhet saját minta, de lehet választani a weboldal által felajánlott minták közül is, találtam már párat, ami nekem nagyon bejön, érdemes körülnézni. 



A mintám megtervezése javarészt abból állt, hogy próbáltam keresni valami szuper, pincseres képet, de a Superman logót is szerettem volna valahogy belecsempészni. Végül miután körbevágtam a pincser fejet, ráillesztettem párszor a S logóra, így már csak a felirat betűtípusait kellett összehangolnom. Imádtam ezzel babrálni, nemhiába, kreatív dolog, leköt. 



Ha a rendelést hétköznap 14 óráig leadjátok, akkor másnap már szállítják is, nálam is így történt, pénteken még két óra előtt összeraktam a mintát és a pólót is, hétfőn pedig már a kezemben tarthattam. XL méretet választottam, a póló anyaga nagyon jó, és kényelmes. 95% pamutot és 5% spandexet tartalmaz. Nagyon örülök a pólónak, abszolút elégedett vagyok!

Ha ti készíttetnétek saját pólót, milyen minta kerülne rá?

16 megjegyzés :

  1. elég ijesztő és kusza ezekkel a kis, virágszemű furcsa kutyafejekkel. nem passzol össze

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kivételesen az a lényeg, hogy nekem tetsszen, hiszen én fogom viselni :) Ez a jó ebben, mindenki olyan pólót készít, ami neki tetszik.

      Törlés
    2. Bírom az ilyet, h valszeg olvas az illető, de a nem pozitív kommentek ált. már nem mennek névvel ellátva. :) Mindegy is, sztem meg kurvajó, ha lenne állatkám, tuti, h nyomattatnék valami hasonlót, addig is tervezek valami zenéset, vagy 8 trillió év után pólóra rakatom végre egy rajzom. :)

      Törlés
    3. Én abszolút elfogadom, hogy neki nem tetszik, hiszen nem tetszhet mindenkinek minden, de nekem tetszik, én dobtam össze, nyilván én fogom viselni, és most a minta amúgy sem meghatározó ebben a történetben, konkrétan maga a lehetőség, hogy saját pólója legyen az embernek, akart lenni a főszereplő. :)
      Viszont örülök, hogy tetszik! (: Ha lesz majd saját tervezésű pólód, remélem, láthatjuk valahol! (:

      Törlés
    4. Azt tudom, h elviseled a veled ellentétes véleményt, én is írtam már ilyet, semmi zűr nem volt belőle. De ugyanúgy adtam a nevem hozzá, mint ehhez.
      És nanáhogy. :) Lehet, h mostanában lepem meg magam egy rendeléssel, úgyis nemsokára moccan egyet az öregedési mutatóm. :D

      Törlés
    5. Öregedési mutató :D 18 leszel, ugye? :D Na lássuk majd azt a csuda pólót! :D

      Törlés
    6. Kiteszem majd, ha megvan, és peeeersze, 18, csak egy másik számrendszerben. :D (29.)

      Törlés
    7. Aha, még véletlenül sem a 38-hoz van közelebb. :D Nembaj, túlélem, kemény vagyok, mint a buszkapaszkodó.

      Törlés
    8. 38? Ne káromkodj, kérlek. :D

      Törlés
  2. Nekem is van ilyen Adler márkájú nyomtatott polóm, és tényleg kényelmes viselni. Mi anno a szakkolis rendezvényeinkkor rendeltünk többször is, mikor rendezőként egyenpolókat viseltünk. Itthon, vagy ha kirándulni megyek, mai napig ezek a kedvenceim.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ennek örülök, akkor sokáig lesz remélhetőleg hű társam a hétköznapokban :)

      Törlés
  3. Szerintem jó lett :) Ráadásul egyedi hiszen te tervezted, és ahogy írtad a lényeg, hogy neked tetszik, hisz te viseled majd :) Nem is tudom én milyen pólót terveztetnék, sok minden tetszik :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem ez nagyon tetszik, cukipofa lett :D

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)