Manicute | Tollak

Ezúttal a tollak alkották a mai témánkat. Annyit tudtam, hogy fehér alapra fogom elkészíteni, és színes tollak kerülnek majd a körmeimre, de az elrendezés és a színek is a kivitelezés alatt körvonalazódtak végül a fejemben, de mutatom is.



Alapként a Madam Glam Dance in the snow fehér gél lakkot használtam (amiatt, mert ezután a minta után másik került a körmömre, ami szerettem volna 1-2 napnál tovább viselni, itt már láthattátok is, emiatt a gél lakk mellett döntöttem). A mintához a BPS nagyon vékony fejű ecsetét, illetve egy türkiz, egy sárga és egy fekete akrilfestéket használtam.



A Born Pretty Store ecsetet tesztelésre kaptam, sajnos a Brillbird-ös ecsetem már nem igazán önmaga, ami legnagyobb részben nekem köszönhető, így szükségem volt egy újabbra. A linken belül 3 különböző méretű ecset található, én a 9mm-eset választottam. Nagyon kényelmes vele dolgozni, legalábbis ebben a manikűrben (mert másikban még nem használtam) hihetetlen nagy segítségemre volt, vékonyabb és vastagabb vonalak egyaránt húzhatóak vele, az akrillal is jól "együttműködött", úgyhogy örülök, hogy végül ezt választottam. A KYSQ10 kóddal pedig 10% kedvezményt kaphattok rendelés esetén.


A Madam Glam Dance in the snow pedig gél lakkok terén az egyik legnagyobb favoritom mostanában. Igaz, hogy kell belőle 3 réteg, de nagyon szép fehér, és alapnak tökéletes.


Ne felejtsétek el megtekinteni a többiek alkotásait sem!

10 megjegyzés

  1. gyönyörű lett, bárcsak én is tudnék kézzel ilyet *.*

    VálaszTörlés
  2. Annyira szép és letisztult manikűr lett! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jók ezek a színek együtt! Vékony ecsetet én is kutatok egy ideje. Van egy szuper vékonykám, de azt csak géllakkokkal, zselékkel használom, akrillal és körömlakkal nem akarom "bemocskolni".

    VálaszTörlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.