Színes, nyomdás manikűrök BPS lemezekkel és CND lakkokkal

Az elmúlt év utolsó hónapjában érkezett hozzám pár BPS termék, 4 nyomdalemez és egy rose gold holografikus por (ami szerintem inkább rezes, bronzos, de majd a saját posztjában úgyis meglátjátok, illetve bővebben kifejtem róla a véleményem), a mai bejegyzésben viszont csak a 4 lemezt szeretném most megmutatni. Mindegyikhez 1-1 manikűr készült, a nyomdalakkokon kívül csak CND Creative Play lakkokat használtam, igyekeztem változatos, és színes manikat készíteni, hogy ez mennyire sikerült, majd úgyis látjátok.


A lemezek:
A kép alatti linkekre kattintva nagyobb képet is találtok a lemezekről.


A lemezekkel összességében elégedett vagyok, kivéve a macskással, akármilyen nyomdafejjel próbáltam felszedni a mintát, nem igazán akart összejönni, használtam sima lakkot és nyomdalakkot is egyaránt. Nem mondom, hogy a vége felé nem voltam ideges, szóval úgy voltam vele, ha nem jön össze az utolsó próbálkozásom során a mani, akkor kész, nem lesz benne a posztban. A legkönnyebben használható lemezek a szarvasos és az álomfogós, valóban álom velük dolgozni, a vonalkódos pedig semmi extra, de használható.

Ahogy írtam feljebb is, csupa CND Creative Play lakkot használtam a manikűrökhöz, van pár szín a készletemben tőlük, így miért ne? alapon belevágtam az alkotásba. A lakkok neveit az adott manikűr képe alatt találjátok. A lakkokat megtaláljátok a CND Nail Lounge oldalán. (és a kód is él, ha rendelnétek ((: CiskaXCND, 10% kedvezményért)

A mintákhoz MdU fekete és fehér nyomdalakkokat használtam, illetve a fedőlakk CG Fast Forward.

CND CP Black+Forth & I blanked out 

Alapként felkentem a két lakkot 2 rétegben, majd száradás után nyomdáztam a fekete körmökre balerina mintát. Ezután fehér és fekete pöttyöket tettem ide-oda, a fehér körmökre csak egy oldalra ívesen, a balerinásakra pedig szétszórtan. Végül fedőlakkal zártam.

CND CP Tangerine rush & Taxi, please & Black+Forth

Felkentem a narancs, illetve fekete lakkot alapként, a középső ujjamon pedig csak sima körömerősítő volt. Erre elkészítettem a "matricát", a gyűrűsujjamra pedig rendes nyomdaként került fel a minta. Végül fedőlakk és kész.

CND CP Express Ur Em-Oceans 

Itt csak a középső ujjamra került a lakkból, a többin körömerősítős alap volt. A gyűrűsujjamra "matricaként" készítettem el a mintát, de nem vártam meg, hogy teljesen megszáradjon, hanem mikor már csak picit ragadt a minta, akkor nyomdam rá a körmömre. A többi körmömre egyébként fekete pötty és 1-1 kisebb minta került. És persze fedőlakk.

CND CP Shady Palms & Black+Forth

Szerettem volna valami kevésbé ünnepit készíteni a szarvasos lemezzel, ehhez menta és fekete lakkokat használtam. A középső ujjamra blobbicure-t készítettem, de nem akartam semmi szabályosat, így inkább kicsit káoszos, összevissza minta lett. A gyűrűsujjra pedig szarvasfejet nyomdáztam, ez a kedvencem a lemezről. Természetesen erre is fedőlakk került a legvégén.

Nem tudom, volt-e ilyen valaha, de most minden manikűr egyaránt tetszett, végül még a macskás is. Mindegyik kicsit más, mindben van valami plusz, ami miatt nem egy sima, egyszerű nyomdás manikűr lett.


A Born Pretty Store oldalához is van egy 10% kedvezményt érő kuponom, amit (a CND Nail Lounge oldalához hasonlóan) a teljes árú termékekre tudtok beváltani: KYSQ10.


Nektek melyik manikűr tetszik a legjobban?

5 megjegyzés

  1. Mindegyik tényleg nagyon jó lett! Ha kedvencet kell választani, talán a balerinás. (-:

    VálaszTörlés
  2. A macskás :) Megérte szenvedni vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Így utólag én is így látom már, csak akkor épp nem így éreztem.. :D

      Törlés
  3. Az álomfogós lemez annyira KELL, de annyira nem vagyok még mindig nyomdázós fajta :( Pedig ezen gyönyörű az összes minta és a manikűrödet is imádom vele, a körömlakkal együtt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig, ha nagyon tetszik, akkor megérné picit elmerülni a nyomdázásban, nem? ((:

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.