Manikűrvadász | 40. forduló


Nagyon, de naaaagyon fura ismét manikűrrel jelentkezni, de egyben igazán jó érzés. Mikor láttam, hogy kerek számhoz értünk, meg ünnepi forduló és Elza a házigazdája a fordulónak, egyből jelentkeztem. Nyilván visszakereshető, de fejből nem tudnám megmondani, mikor alkottam utoljára igazán, mármint körmökre.


Ebben a fordulóban Dalmát kaptam páromul, és tőle kellett választanom manikűrt, amit ünnepiesre újraalkotok. Bár én inkább maradtam a szezonális vonalon, annyira nem érzem idén az ünnepet, de szerettem volna, ha valamennyire látszik, hogy mégiscsak tél meg hamarosan karácsony. 

Amit választottam:



Dalma Darai (@dalma_darai) által megosztott bejegyzés,


És amit alkottam:

Nincs mágneses lakkom, a nyomdalemezeim többsége otthon, és amúgy is kézzel akartam alkotni. 2 réteg feketére először fehér akrilt pacsmagoltam, hogy később a zöld és a kék jobban mutasson. Nagyjából minden akril a feketén és a fedőlakkon kívül. Vékony fejű ecsettel megfestettem a mintákat, a gyűrűsujjamon igyekeztem visszaadni a nyomdaminta formáit, de arra törekedtem, hogy mégis fenyőfás legyen a végeredmény, ne szimpla háromszögek. No meg a pöttyök, mint hóesés. A többi körmömre pedig "ténylegesen" havat festettem. 


Amíg Dalma körmeiről nekem a sarki fény jut eszembe csillagokkal, a sajátomról (minden beképzeltség nélkül) egy esti erdei séta. Tudom, vannak hibák, de kell még idő, mire visszarázódom, és a kezem újra rááll az apró mintákra. :)

Egyébként hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem húztam az utolsó pillanatig az elkészítést. Az elején nagyon lelkes voltam, viszont minél közelebb volt a posztolás időpontja, annál kevésbé volt kedvem festegetni. De egyáltalán nem bántam meg, hogy jelentkeztem, végül eléggé élveztem az alkotást.


Tekintsétek majd meg a többiek alkotásait is!

6 megjegyzés

  1. Kár lett volna kimaradni, olyan szép lett! (-: Nekem hiányoznak az alkotásaid! (-:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Kimaradni semmiképp sem szerettem volna, szóval emiatt is voltam kénytelen rávenni magam az alkotásra. Nem szeretem, ha rám vár valaki ((:
      Hát, amióta ilyen töppedt körmeim vannak, sőt most még rövidebbek, eléggé nem érzem magamban az alkotási vágyat :(

      Törlés
  2. Nagyon nagyon tetszik a manikűr újragondolása *-*

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett :) Nekem is hiányoznak a manikűrjeid :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! (: Hát, egyelőre nem tudom, mikor lesznek újak :/

      Törlés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.