Ruhaösszeállítások a szekrényemből

Nem tudom, bármikor is láthattatok-e rólam teljes alakos képet itt a blogon. Instán már igen, de szerintem ide blogra sosem került olyan bejegyzés, amiben esetleg "szükséges" lett volna, bármi miatt is, illetve nem is feltétlenül érzem fontosnak, hogy egyébként teljesen lássatok, úgyse vagyok annyira érdekes. :D

NYX szemöldökceruza *Espresso

Magával a NYX márkával nincs túl sok tapasztalatom, tekintve, hogy a mai alanyon kívül eddig összesen egy terméket próbáltam csak tőlük és az is egy folyékony rúzs volt, ami nem igazán nyert meg magának, persze ritka alkalmakkor azért felkenem. Viszont úgy gondoltam, egy szemöldökceruzával csak nem nyúlok mellé.

Avon újdonságok a polcomon

Szeretek Avon csomagokat kapni. Az esetek nagyon nagy százalékában olyan termékeket sikerül választanom, amit szeretni is fogok és tényleg be tudok építeni a napi rutinomba, sminkrutinomba.
Ezúttal olyan termékeket is választottam, amiket nem én fogok hasznosítani az életemben, viszont ezekről is elég kiforrott véleményt tudok továbbítani számotokra.

Arcmaszkolás - Pibu

Bevallom őszintén, annyira nem vagyok otthon bőrápolásban. Mármint nem használok krémeket, különböző maszkokat is ritkán, az a rutinom, ami az arcomhoz kapcsolódik, mindössze arctisztításból meg sminkelésből áll, szóval semmi extra. Viszont ennek a cuki és egyben gyönyörű szettnek nem tudtam én sem ellenállni. Mondhatjuk, hogy tesztelésre kaptam, de nem A cégtől, és nem is más cégektől.

Őszi Beauty Wishlist

Valamiért úgy alakult, hogy csak akkor szerzek be sminktermékeket, ha igazán, de igazán szerelembe esek, mármint magával a termékkel. Nem is nagyon szoktam egyébként nézelődni, nem tudom, miért alakult ez így, viszont nagyon rákaptam a színes sminkelésre, persze azért egész visszafogottan próbálom űzni. Úgy gondoltam, pár őszi darabot beszereznék majd, és meg is mutatom, hogy mikre gondoltam. Notinon néztem körül és a linkek is onnan lesznek.

Nem túl SABLON?

Szerintem abszolút megvan a maga varázsa annak, amikor a semmiből, lépésenként építget fel az ember egy szép blogot. Időközben elsajátít pár kódot, vagy ha azt nem is, legalább megtanulja az alapokat, mit hova illesszen - engem eléggé érdekel ez a téma, és bár nem vagyok nagy szakértője, de az idők során azért sikerült saját és más blogon is kamatoztatni ezt a kevéske tudást.

Kezdjük újra!

Ma 6 éves a blog. Legalábbis én mindig 23-án "tartottam" a születésnapját, de most utánanéztem, és 6 éven keresztül tévhitben éltem, mert amúgy 2013. augusztus 22-én kezdtem el. Őszintén szólva, anno, amikor belevágtam, abban a hitben voltam, hogy én ezt majd örökké csinálom, töretlen lelkesedéssel. De ez a lelkesedés valahogy tavaly nyár vége felé elfogyott, kicsit elvesztettem önmagam. Vagy inkább változtam, ki tudja.

"Nyári" Szeret - nem szeret


Az elmúlt időszakban viszonylag többféle terméket használtam, vagy próbáltam használni, és végül úgy döntöttem, hogy egy posztban fejteném ki a véleményem. Nem azért, mert nem érdemelnének saját bejegyzést, vagy ilyesmi, egyszerűen csak találtam mondjuk hozzájuk másik, hasonló, vagy ugyanolyan kategóriába tartozó terméket, és így többről el tudom mondani egyszerre. És természetesen ezek az én véleményeim, másoknak simán működhetnek azok, amik nekem nem, és fordítva, úgyhogy nem "bántom" sem a termékeket, sem a használóikat, csak elmondom, hogy nekem igen, vagy nem.

Sojo.hu | Tapasztalatok

Még hónapokkal ezelőtt felkeresett Helen a Sojo.hu oldaltól, hogy írnék-e magáról az oldalról. Őszintén szólva, tapasztalatok nélkül nem szeretek semmiről írni, jobban mondva nem is fogok. Emiatt végül abban sikerült megállapodnunk, hogy választok pár terméket, és így lényegében mindenről szó esik - az oldalról, a termékek minőségéről, a csomagolásról, a szállítási időről.

MakeUp Revolution | Creative Vol. 1 paletta



Mostanában kezdtem el használni színeket sminkelés terén. Mármint rúzsokat nyilván szoktam használni, erről milliónyi poszt, meg szemtanú mesélhetne, de a szemsmink leginkább egy szemhéjbázis, bőrszínű szemhéjpúder és tusvonal, szempillaspirál quartettben ki is merül. Mikor elkezdődött a tavasz, néha becsúszott 1-1 bordós, barnás, netán lilás árnyalat, de ritkán, és amúgy is úgy éreztem, hogy az a paletta nem elégíti ki a sminkben kiteljesedő kreativitásom (már ha van ilyenem). Szóval szerettem volna egy olyat, ami tele van színekkel...

AVON illatok | Attraction for Her & Eve

* A termékeket az AVONtól kaptam kipróbálásra.

Megmondom őszintén, ha összeszámolnám az itthon fellelhető parfümöket, annak jelentős hányadát az AVON parfümök tennék ki. Nem igazán szeretek kísérletezni, nem szeretek csalódni parfümökben, bár nyilván találok az ilyeneknek helyet, van nő rajtam kívül a családban. Volt már olyan, hogy nem tetszett AVON parfüm sem, nyilván megesik, na ez most nem olyan poszt lesz. Poén lelőve.


Imádom - utálom | Matt folyékony rúzs vs. Matt folyékony rúzs

Az elmúlt hetek posztjai arról szóltak, hogy mennyire imádom a matt rúzsokat. Igen, tudom, lassan már én is kezdem unni, de jelen pillanatban ezek a legnagyobb függőségeim. És hát pont volt Glamour-, és Joy-napok, szóval ezidő alatt is becsúszott 1-1 folyékony matt rúzs. Időrendileg a L'Oreal Rouge Signature matt folyékony rúzs I Rule árnyalatban és a Maybelline Superstay Matte Ink Lover árnyalatban.

Az első év | Budapest love.


Még 2017 őszén megígértem magamnak, hogy 2018 tavaszán már Budapesten fogok élni. Ritkán ígérek, mert nem akarok csalódottá tenni senkit, sem mást, sem magamat, de úgy éreztem, hogy mással nem fogom magam tudni motiválni. És tessék, a mai napon 1 éve, hogy itt ébredek. Mennyire fura érzés egyébként...

ColourPop | LAX & Friday


Még talán tavaly november-december környékén volt egy olyan ingyenes szállításos nap a Colourpopnál, amit végül én is kihasználtam. Tekintve, hogy nem vagyok egy sminkguru, és nem is igazán használom ki a sminktermékeim többségét, így 2 matt folyékony rúzsra csaptam le.

NuSkin POWERlips fluid | Maven & Unbreakable


Korábban még sosem próbáltam a NuSkin sminkvonalából semmit. Bevallom őszintén, leginkább az árak miatt. Meg azért, mert fogalmam sem volt, hogy minőségileg milyen lesz, rendelgetni kell, és így inkább kihagytam. Viszont még januárban unokanővérem meglepett 2 matt folyékony rúzzsal a márkától, úgyhogy a kipróbálás már kipipálva.

Maybelline Super Stay Matte Ink | Seductive, Romantic & Originator


A Maybelline folyékony matt rúzsai az egyik legnagyobb kedvenceim valaha. Hogy miért nem írtam eddig róluk? Mert pocsék blogger vagyok, de most pótolom - és persze még lesz folyékony matt rúzsos bejegyzés, mert hát imádom ezeket. Még mindig függő vagyok, ennyi.

IsaDora újdonságok


A "miért nincs blogbejegyzés" kifogások közül már levehetjük a fény hiányát, ugyanis karácsony óta végre velem van a lámpám, szóval termékeket fotózni végre tudok. És mivel jelenleg műkörmeim vannak, ezért alkotni nagyon nem vagyok képes a sajátjaimra, úgyhogy, ha nem bánjátok, az elkövetkezendő időszakban leginkább rúzsos bejegyzések lesznek, azokat ugyanis sikerült kicsit felhalmozni, és hát imádom őket. Szóval rúzsozásra fel! A mai bejegyzés, ami 2019 első posztja nálam, IsaDora termékről fog szólni, úgyhogy lássuk.

Szaffival az élet | Újra együtt

 Nagyon régen volt utoljára Szaffi poszt a blogon. Ennek nincs különösebb oka, hiszen egyéb bejegyzések se igazán voltak, úgyhogy ez nem meglepő. Viszont lassan egy hónapja, hogy Szaffival ismét együtt lakunk, ezúttal immár kettesben.
back to top