Elfogytak | Az első rész



Emlékeim szerint korábban sosem volt elfogyott termékekről szóló bejegyzés a blogon. És igazából úgy döntöttem, hogy ha lesz is ilyen bejegyzés még a későbbiekben, az a maival együtt csak olyan termékeket fog tartalmazni, amit én egyébként bátran ajánlok, nem azért használtam el, mert "jó lenne, ha már elfogyna végre", hanem azért, mert szerettem, és jó volt, és biztosan újravenném, vagy megvenném, ha esetleg a korábbit kaptam.

Szóval ezt a posztot most 3, azaz három terméknek szentelem, és lehet, hogy marad is ez a szám a későbbiekben. Nem túl sok, nem túl kevés, ha 1 év múlva jön a következő ilyen, akkor 1 év múlva, ha 2 hónap, akkor 2 hónap. Majd kiderül.

Az első a nemrég beszerzett Schwarzkopf Professional Osis+ Boho Rebel szárazsampon. Ez egy színezett szárazsampont, ami kifejezetten szőke hajra ajánlott. Nos, az én hajtöveim nem szőkék, hanem kimondottan barnák (és mintha emlékeim szerint lenne is barna hajra való változat), viszont érdekelt, hogy mit tud. Nos, azt tudja, amire vágyom. Felfrissíti a hajat, simán kitolható vele a hajmosás - tudom, fúj, undi, de nem szeretek kétnaponta hajat mosni. Az illata nagyon kellemes, nem az, amitől nem tudsz levegőt venni, meg nem is szeretnél, zárt helyen is használható, bár nyilván azért érdemes nem telefújni vele a teret. Nem hagy sárgás port a hajon (mert alapvetően bizony nem fehér, hanem sárgás színe van), könnyű eldolgozni, szerettem.

A következő a Nivea MicellAir Expert kétfázisú szemfestéklemosó, amit még egy beauty rendezvényen kaptam. Könnyű volt vele minden sminket eltávolítani, a nagy kiszerelés jó sokáig elég volt. Nem csípte a szemeimet, nem volt utána semmi utóérzet, mármint arra gondolok, hogy nem hagyott plusz réteget a bőrön. Nem szárította a bőröm, ami nem hátrány.

A legutolsó egy parfüm, amit már 2017 óta volt hű társam. Szerintem borzasztó kevés parfüm bírja ki nálam ennyi ideig, mert amit szeretek, azt nagyon gyorsan elhasználom. De a Guess Seductive parfümöt tartogattam fontos, különleges alkalmakra. Fantasztikus illata van, igazán nőies, kellemes, nem tolakodó.

Hogy újraveszem-e ezeket a termékeket? Igen, nagyjából 99% bizonyossággal állíthatom, hogy ismét bekerülnek az itthoni körforgásba. Báááár a sminkeltávolítókkal azért szeretek kísérletezni, de ez a parfüm annyira én vagyok, és lehet, hogy inkább egy kisebb kiszereléssel fogok legközelebb próbálkozni, hogy nem szeretnék lemondani róla. Ahogy arról sem, hogy biztos legyek abban, a hajam akkor is frissnek tűnik, amikor már nem az. :)

Megjegyzés küldése

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.