AVON | Attraction One illatpár

Az AVON még júniusban jelentkezett az Attraction One illatpárral, ami már a leírás alapján nagyon megfogott. Imádom az uniszex illatokat, bár elég kalandosan kezdődött a történet, mert konkrétan az első uniszex parfümömnél nagyon rosszul lettem az első pár használat során, végül beleszerettem az illatba (azóta már nem kapható, nyilvánvalóan). Szóval eléggé megörültem, hogy végül az Avontól megkaptam ezt a két terméket - #promóció. Saját véleménnyel.




Mindkét parfüm a fűszeresebb, erőteljes illatok kedvelőinek kedvez, és mindkettőt inkább mondanám inkább a férfias illatok felé hajlónak, mint arany középútnak. Bár az Intense-ben nem a fás jegyek kapnak hangsúlyt, így azt talán inkább tudnám a kevésbé erőteljes illatokért rajongóknak ajánlani, meg azoknak, akik inkább fűszeres illatokra vágynak - a kávé és kardamom elég különlegessé teszi magát az illatot, és a barátomnak is ez volt a különlegesebb. Azt hiszem, innen már nem is kell mesélnem, hogy végül melyik maradt nálam.

A Fresh, nevével ellentétben számomra nem frissítő, amit nem érzek problémának egyébként, és a bejegyzés írása közben jöttem rá igazából, hogy mire is emlékeztet - hát a fahéj! Édes, fahéjas illata, de a fás illat csak a legelején domináns, ahogy csillapodik, átveszi az édeskés illat a vezetést. Mindenesetre ezeknél a parfümöknél végképp azt tudom javasolni, hogy mindenképp érdemes kipróbálni saját bőrön, mielőtt beszerzésere kerül(nek).

Tartósságot tekintve egyikkel sincs probléma, olyannyira, hogy párom felsőin még másnap is elég intenzíven érezni az illatot, illetve bőrre fújva is hosszú órákon keresztül bírják.


Összességében, ha választhatnék (de hát erre esélyem sem volt :D), akkor a fekete, Intense nevet viselőt tartanám meg és adnám a fehéret a barátomnak, abszolút a jó értelemben, de nekem a fekete jóval befogadhatóbb, azt nem mondom, hogy könnyedebb is, de "hétköznapibb". Talán uniszexebb (???), mint a Fresh. Mindenesetre az uniszex illatok kedvelőinek érdemes lehet tenni velük 1-1 próbát.


2 megjegyzés

Jöhet minden, hideg-meleg, de csak kulturáltan :) Igyekszem mindenki kommentjére válaszolni, de ne haragudj, ha mégsem jött össze :)

a teljes poszt érdekel

Instagram

ciskaságok. Theme by STS.